Kinyitotta a vészcsúszdát a türelmetlen utas

China Eastern vészcsúszda
Vágólapra másolva!
Gyorsan le akart szállni a földet érés után a kínai Hajnan szigetére érkező gépről.
Vágólapra másolva!

A China Eastern járata a közép-kínai Hszianból érkezett a Hajnan-szigetén található Szanja repülőterére. A gép a leszállás után már majdnem megállt a betonon, amikor az egyik utas felugrott, és kinyitotta a jobb oldali szárny mögött lévő ajtót. Ez automatikusan működésbe hozta és felfújta a vészcsúszdát.

A kínai média szerint az utas alig várta, hogy kiszálljon, amikor a repülő földet ért. Az, hogy végül is a csúszdán hagyta-e el a gépet, nem derült ki a jelentésekből. A tette azonban komoly költséget okoz a légitársaságnak, mivel a csúszda cseréje, illetve az ajtó javítása körülbelül 100 ezer jüanba (4,1 millió forint) kerül.

Az ajtókat repülés közben nem lehet kinyitni. Egyrészt a légnyomáskülönbség miatt, másrészt egyéb mechanikus és elektronikus biztonsági eszközök is megakadályozzák ezt. Leszállás után azonban már nyithatók.