Négymillió forintos bírság a csikkek eldobásáért

Szingapúr
Szingapúr bármikor máskor
Vágólapra másolva!
Szingapúrban komolyan veszik a közterületek tisztaságát, a turistáknak is érdemes betartani a szabályokat.
Vágólapra másolva!

Cigarettacsikkeket hajított ki lakása ablakán, ezért 19 800 szingapúri dollárra (több mint 4 millió forint) büntettek egy férfit Szingapúrban - jelentette be az ország Nemzeti Környezet Ügynöksége, amely szerint ez az eddigi legmagasabb, szemetelés miatt kiszabott bírság.

A férfi 33 elhajított cigarettacsikkért darabonként 600 szingapúri dollár (122 ezer forint) büntetést kapott, emellett egy esetért közösségi munkára kötelezték. A 34 csikket négy nap leforgása alatt dobta ki emeleti lakása ablakából.

Szingapúrban kényesek a tisztaságra Forrás: Horváth Orsolya

A 38 éves dohányosnak, akinek a tevékenységét egy térfigyelő kamera rögzítette, a döntés értelmében öt óra hosszat kell közterületet tisztítania, miközben egy világos mellényt visel, amelyen a "Fenyítő munkarend" felirat olvasható.

A rágógumival is vigyázni kell

Szingapúr híres tisztaságáról, a távol-keleti városállam területén a legkisebb vétséget is, például a szemetelést, keményen büntetik, a vandalizmusért pedig vesszőzés jár. A közterületek tisztaságának védelme érdekében tiltják a rágógumi bevitelét is. A Nemzeti Környezeti Ügynökség közel 600 közterületen helyezett el térfigyelő kamerákat, és tavaly 206 esetben alkalmazott büntetést sokemeletes házakból történő szemetelésért.

A szigorú törvényeket a turistáknak is érdemes betartani, erről helyi beszámolónkat itt olvashatja. Itt pedig egy egynapos szingapúri kiruccanás kalandjairól írtunk.