Ne ürítse székletét a köztérre!

Kínai turista Thaiföldön
Vágólapra másolva!
Ilyen hasznos tanácsokat adnak a Thaiföldre utazó kínaiaknak. Máshol is probléma az illetlen viselkedés.
Vágólapra másolva!

A kínai holdújév alkalmából várhatóan idén is sok kínai utazik Thaiföldre, ami nem feltétlenül okoz örömet a helyieknek. A beérkező panaszok nyomán a thaiföldi idegenforgalmi hivatal egy viselkedési kézikönyvet ad át minden Kínából érkező turistának, hogy felkészítsék őket a helyi szokásokra.

A mandarin nyelven írt útmutató többek között arra figyelmezteti a Thaiföldre látogatókat, hogy ne használják vécének a közterületeket. Az ismertető arra is kitér, hogyan lehet „felelősen" körbejárni az országot, tiszteletben tartva a helyi kultúrát, betartva a közlekedési szabályokat, és olyan alapvető normákat, mint hogy ne érintsék meg a festményeket.

Egy filmmel kezdődött az egész

A thaiföldi idegenforgalmi hivatal várakozása szerint ezen a héten legalább 90 ezer kínai érkezik az országba. A Thaiföld északi részén lévő Csiangmaj és a hozzá közeli Csiangraj különösen kedvelt a kínaiak körében, mivel 2012-ben ott forgattak egy népszerű kínai filmvígjátékot (erről bővebben itt írtunk). A film előzetese az alábbi videón látható.

A kínai turistákra rengeteg panasz érkezett a helyiektől, amiért összepiszkítják a parkokat, felelőtlenül vezetnek, és megrongálják a látványosságokat. Korábban például megtiltották nekik, hogy belépjenek a Vat Rong Kun buddhista templomba Csiangrajban, mert összebarmolták a vécét. A tilalmat az után oldották fel, hogy a kínai csoportok idegenvezetői vállalták, hogy kitakarítják a vécéket, ha a csoportjuk tagjai rendetlenséget hagynak ott.

Rendszeresek a botrányok

Nemrég azok a fotók keltettek botrányt, amelyeken egy kínai nő látható a csiangmaji repülőtéren. A turista azzal okozott közfelháborodást, hogy maga mellé terítette az alsóneműit száradni.

Kínai nő szárítja alsóneműjét a csiangmaji repülőtéren Forrás: YouTube/buletin

A kínai vezetés maga is tudatában van a problémának. A közelmúltban egy illemkódexet adtak ki, amelyet a külföldre látogatóknak be kell tartaniuk. A kínai televízió pedig nemrég felvilágosító filmet sugárzott a külföldre utazó turisták nevelésére – írja a Daily Telegraph.

Máshol is akad gond a viselkedéssel

Az idegen kultúrák tiszteletben tartására egyébként nem csak a kínaiakat kell figyelmeztetni. Japánban például épp a thai követség adott ki útmutatót a helyi panaszok nyomán arra vonatkozóan, hogy polgárai hogyan viselkedjenek. Olyanok álltak benne, hogy „Ne vegyen ki a pálcikájával másnak ételt", „Ha vezet, álljon meg a zebránál a gyalogosoknak" vagy „Csak azért, mert gyerekei vannak, nem mehet a sor elejére".

Volt ilyen kézikönyv hozzánk közelebb is, egészen pontosan Ausztriában. Ott a Zell am Seebe látogató arab turistáknak bocsátottak ki brosúrát a turisztikai szervezetek, és olyan tanácsokkal látja el az olvasókat, hogy ne alkudjanak az árakból, ne főzzenek a szobájukban, és ne dobják el a szemetet. Erről bővebben itt írtunk.