Túlélte a borzalmas repülést a futóművön egy potyautas

2015.04.09. 10:48

A többségnek ez nem sikerül a hideg és a ritka levegő miatt. Az indonéz férfi közel két órát utazott így.

Óriási szerencséje volt annak a 21 éves indonéz férfinak, aki a Garuda Indonesia egyik belföldi járatán próbált meg elbújni a futómű szekrényében. Mario Stevan Ambarita egy két és fél méteres kerítést átmászva jutott be a szumátrai repülőtér betonjára, majd felmászott a fővárosba készülődő gép hátsó futóművén.

A járat repülési útvonalaForrás: Flightradar24.com

A férfit a dzsakartai repülőtéren szúrták ki az érkezés után, amint a betonon támolygott, majd összeesett. Kórházba szállították, ahol ellátták vérző fülét és kisebb sérüléseit, majd onnan a rendőrség cellájába vitték át – írja a Reuters.

Találkozni akart az elnökkel

Tettéről azt mondta, hogy találkozni akart Jokowival (ez Joko Widodo indonéz elnök beceneve. A helyi sajtójelentések szerint a potyautas egy éven át tanulmányozta az interneten, hogy hogyan lehet elrejtőzni a futóműszekrényben. Ráadásul korábban már tett is egy sikertelen kísérletet.

A potyautast könnyebb sérülésekkel látták elForrás: Youtube/Phand In News

A férfinek óriási szerencséje volt, hogy a közel két órán át tartó repülést túlélte a fagypont alatti hőmérséklet és a ritka levegő ellenére. Sokan megpróbálják ugyanis a potyázást, a többség azonban belehal a kísérletbe.