Bukarest helyett Budapestre repült véletlenül a politikus

Steve Pallett Jersey
Vágólapra másolva!
Összekeverték Jersey sportminisztériumában a városneveket, ezer fontba került a hiba.
Vágólapra másolva!

Bocsánatot kér Jersey sportminisztériumának tisztviselője amiatt, hogy körülbelül 1000 fontot (443 ezer forint) elherdált az adófizetők pénzéből egy foglalási hiba miatt. Steve Pallett egy bukaresti ceremóniára volt hivatalos, amelyen Jersey kapta volna meg a jövő évi táncvilágbajnokság rendezését.

A politikus nagyon meglepődött, amikor 800 kilométerrel odébb, Budapesten ért földet,

ezért nem tudta elérni az eseményt.

Nem vágyott Budapestre

Jersey sportminisztériumának szóvivője szerint emberi hiba történt. Pallett a BBC-nek sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. Szerinte a minisztériumban körültekintőbben kellett volna eljárnia a foglalásnál.

Steve Pallett Forrás: Youtube/Vote Jersey

„Csak azt tudom tenni, hogy elnézést kérek ezért az iskolás hibáért, az utolsó dolog, amire szükségem volt a Sziget Játékok egyhetes támogatása után egy egynapos kirándulás Budapestre" – nyilatkozta a politikus, aki hazájában – más beosztásai mellett - az oktatási, sport- és kulturális minisztérium miniszterhelyettese. A múlt héten Jersey-ben rendezett Sziget Játékokon 24 sziget sportolói versenyeztek 14 sportágban.

Merre is található Jersey?

Jersey a Csatorna-szigetek legnagyobb és legnépesebb tagja. A Jersey Bailiffség Jersey szigetéből és több lakatlan szigetből álló brit koronafüggőség. Nem tagja az Európai Uniónak. A sziget a La Manche-csatornában, az észak-franciaországi Cotentin-félsziget nyugati partjainál fekszik, közel 100 ezer lakója van. Legtöbb bevétele a nemzetközi pénzügyi szolgáltatásokból származik, az alacsony adók és a vámmentesség népszerűvé tette a befektetők számára.

Oda kell figyelni

Nem ez az első eset, hogy valaki véletlenül hasonlóan hangzó nevű városba utazott – írja a Telegraph. Idén egy orvostanhallgató Guayanába repült egy ösztöndíjra, amit 3000 kilométerrel odébb, a brazíliai Goianában hirdettek meg. 2013-ban egy brit nő a spanyolországi Granada helyett a karib-tengeri Grenadában ért földet. Abban az évben történt az is, hogy egy házaspár Los Angelesből a szenegáli Dakar helyett a bangladesi Dhakába repült véletlenül.