Füst miatt visszafordult Budapestre az Air France gépe

Air France Budapest
Az Air France gépének útvonala
Vágólapra másolva!
A pilótafülke monitorja hibásodhatott meg a reggeli párizsi járaton.
Vágólapra másolva!

A pilótafülkében keletkezett füst miatt visszafordult Budapestre az Air France hétfő reggeli, Párizsba tartó járata – írta az Airportal.hu légiközlekedési szaklap. A lap információja szerint az Airbus A319-es gép fedélzeten 132 utas volt.

Vészhelyzetet jelentettek

A pilóták Tata térségéből fordultak vissza,

a füst vélhetően az egyik monitor meghibásodása miatt keletkezett.

A pilóták vészhelyzetet jelentettek, és azonnali visszatérést kértek Budapestre, majd a gép biztonságosan landolt.

Az Air France gépének útvonala Forrás: Flightradar24.com

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapja szerint a menetrend szerint reggel 6.35-kor induló AF 1695-ös járat először 6.38-kor szállt fel. Később 8.40-re volt kiírva a járat indulása, végül 10.55-kor hagyta el a budapesti repülőteret.