Meztelenre vetkőzött utas molesztálta a légiutas-kísérőket

SunExpress
Képünk illusztráció
Vágólapra másolva!
A botrány a belgrádi kényszerleszállás után is folytatódott.
Vágólapra másolva!

Részeg utasok okoztak botrányt a SunExpress légitársaság járatán, amely Dublinból a törökországi Izmirbe tartott. Egy ír baráti társaság egyik tagja sztriptízt mutatott be a fedélzeten, majd letolta az alsónadrágját is, és körbelengette a péniszét a meghökkent utasok előtt.

Kényszerleszállás Belgrádban

A részeg férfi ezután szexet követelt a légiutas-kísérőktől. Miután azok megtagadták ezt, és megpróbálták lecsitítani, az utas viselkedése agresszív lett, és elkezdett ugrálni az üléseken. Barátai eközben folyamatosan biztatták őt.

Képünk illusztráció Forrás: Flickr/Gerard van der Schaaf

A repülő kényszerleszállást hajtott végre Belgrádban, ahol a 120 utast egy váróterembe kísérték, amíg a rendőrség elkísérte a dühöngő férfit a repülőről. A történet azonban itt nem ért véget. Az ír baráti társaság, amelynek tagjai strandruhát viseltek, tovább részegeskedett, és egyre agresszívabbá vált.

A beszámolók szerint rengeteg sört ittak meg,

és miattuk többórás késésre kényszerült a gép.

A rendőrség szóvivője a MailOnline-nak elmondta, hogy az egyik lány annyira részeg volt, hogy szexre kínálkozott a repülőtéri alkalmazottaknak, és azoknak a rendőröknek, akik le akarták csillapítani a csoportot. A lányt később szintén letartóztatták.

Azt sem tudták, hol vannak

Szemtanúk szerint a csoport tagjai olyan agresszíven viselkedtek, hogy a többi utas rájuk nézni sem mert. „Annyira részegek voltak, hogy azt sem tudták, hol vannak" – mondta egyikük.

A szerb belügyminisztérium szóvivője arról tájékoztatott, hogy a letartóztatott ír állampolgár ellenállt a biztonsági őröknek, és a rendőröket is megtámadta.

A letartóztatott párt a kijózanodásuk után egy másik repülő vitte el.

A SunExpress légitársaság szóvivője megerősítette, hogy egy „engedetlen utas" miatt kellett a kényszerleszállást végrehajtani. A repülőtér szóvivője szerint a repülő október 17-én délután kettőkor érkezett Belgrádba, majd éjjel 11-kor folytatta útját Izmirbe.