Megnyugodhat, aki a repülőjegy mellé szállást is vesz

A nap képei
Szúsza, 2015. július 1. Tunéziai rendőr őrködik a szúszai Imperial Marhaba Szálloda előtti tengerparton 2015. július 1-jén, hat nappal az után, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei strandolókra és egy szálloda lakóira támadtak a tunéziai városban. A támadók harminckilenc embert megöltek. (MTI/EPA/Mohamed Messzara)
Vágólapra másolva!
Ugyanazok a fogyasztóvédelmi szabályok lesznek érvényesek ezentúl a repülőjáratot, szállodafoglalást vagy autóbérlést is tartalmazó, interneten foglalt szervezett utazásokra, mint amelyeket utazási irodában vásárolnak meg: erről döntött az Európai Parlament kedden. A képviselők elérték, hogy az utazók több esetben lemondhassák az utat, és egyértelmű tájékoztatást kapjanak arról, hogy problémák esetén ki viseli az anyagi felelősséget.
Vágólapra másolva!

„A turizmus piacának megváltozása és az egyre gyakoribbá váló internetes foglalások miatt sürgősen modernizálni kellett a még a kilencvenes évekből származó irányelvet" - mondta a témáért felelős német néppárti képviselő, Birgit Collin-Langen.

Kiterjed az új foglalási módszerekre, és garantálja, hogy az utazók teljes körű tájékoztatást kapjanak jogaikról. A jogalkotás során az iparág - személyfuvarozó cégek, utazási irodák és hotelek - gazdasági érdekeire is tekintettel voltunk."

Több utazóra kiterjed a fogyasztóvédelem

Az utazási csomagokra vonatkozó szabályok kétféle csomagra vonatkoznak: a szervezett utakra (amelyeket utazásszervező előre összeállít, és maga az utazó is testre szabhat) és az úgynevezett utazási szolgáltatásegyüttesekre (amikor a például a repülőjáratot lefoglaló utast a weboldal átvezeti egy autóbérléssel vagy szállással foglalkozó oldalra).

Tunéziai rendőr őrködik a szúszai Imperial Marhaba Szálloda előtti tengerparton Forrás: MTI/EPA/Mohamed Messzara

Az Európai Parlament elérte, hogy ez utóbbi típusba eső utazások, ahol az utazó nevét, fizetési adatait és e-mail címét egymás között továbbítják a szolgáltatók, szintén utazási csomagnak minősüljön abban az esetben, ha a második szolgáltatást az első után legkésőbb egy nappal megvásárolja az utazó.

Szélesebb körű jogok a fogyasztó számára

Mielőtt a nyaralók aláírják a szerződést, az utazásszervezőknek vagy az utazás értékesítőinek egyértelműen el kell magyarázniuk, hogy csomagról van szó.

Az utast tájékoztatni kell jogairól

és arról, hogy ki viseli az anyagi felelősséget abban az esetben, ha valami probléma merül fel. Az Európai Parlament elérte, hogy az utazásszervezőknek kötelező legyen előre tájékoztatni az utast a tervezett indulási és érkezési időpontról és az esetlegesen felmerülő további költségek jellegéről.

Korfu, a zöld sziget Forrás: Flickr/Michael Gleave

Az utazóknak jogában áll felmondani a szerződést, és visszakapják pénzüket akkor, ha az utazás ára 8 százaléknál többel emelkedik (az Európai Bizottság eredetileg 10 százalékot javasolt), vagy ha „elháríthatatlan és rendkívüli" esemény, például természeti katasztrófa vagy terroristatámadás történik az utazás célpontjában.

A következő lépések

A parlamenti szavazással lezárult a jogszabály-alkotási eljárás. A tagállamoknak most két év áll rendelkezésükre, hogy átvegyék a jogszabályt a nemzeti jogrendbe, és további hat hónap, hogy alkalmazzák azt.