Európa leghosszabb turistaútja jött létre Magyarországon

Zemplén országos kéktúra
Vágólapra másolva!
Körbejárhatóvá tette Magyarországot az Országos Kékkör Túraútvonal, amelynek szeptember végén lezárult fejlesztéséről szerdán projektzáró eseményen számoltak be Budapesten.
Vágólapra másolva!

Az Országos Kékkör egységesíti a három Kéktúra-útvonalat, az Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál tiszteletére elnevezett Dél-dunántúli Kéktúrát és a kerékpárral is teljesíthető Alföldi Kéktúrát, így

egy Európában is egyedülálló, egységes jelzésű, 2550 kilométeres turistaút jött létre,

amely teljesen körbejárhatóvá teszi az országot - mondta el Győri Tamás József, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója a szerdai eseményen. A nyolc kisebb fejlesztést egyesítő program összesen 2,7 milliárd forintos uniós támogatásból valósult meg.

Kék jelzés Zemplénben Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Az elnök beszámolt arról, hogy a turistaút helyreállításakor a benövésektől megtisztították a nyomvonalat, jelzésfestéssel látták el, és megtisztították a szeméttől végig a teljes 2550 kilométeren. Összesen 10 ezer indító, útirányjelző és információs táblát helyeztek ki a tájékozódás elősegítése érdekében, és a Kékkör egy részén kerékpáros nyomvonalat is kijelöltek.

Rengeteg fejlesztés

A 210 helyszínen 21 konzorciumi partner bevonásával létesült vagy megújult nyolc kilátó, tíz turistaház, 109 pihenőhely, 69 esőbeálló, 11 híd, ezenkívül 23 forrást láttak el medervédelemmel, és szolgáltatóhálózat épült ki 250 végponttal. Az ebben részt vevő szállásokat, vendéglátó egységeket és kerékpárszervizeket a Természetjáró kártyával ráadásul kedvezményesen lehet igénybe venni. Mindezek mellett kiépült az úgynevezett Ranger-hálózat is, amelynek feladata az útvonal folyamatos karbantartása, bejelentések és anomáliák kezelése lesz.

A szeptemberben átadott Galyatető-kilátó Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

Az új arculat részeként nemcsak az Országos Kékkör és a kéktúrák kaptak új megjelenést, hanem a tájékoztatást szolgáló ikonrendszer és a pecsételőhelyek grafikái is megújultak. Az útvonal nagy pontosságú, GPS-alapú felmérése és az adatok térinformatikai rendszerben való rögzítése segítségével pedig tervezhetővé vált a túrázás, hiszen az okostelefonokra fejlesztett mobilapplikációk segítségével

akár offline üzemmódban is használhatóvá váltak a helymeghatározást segítő információk.

Az Országos Kékkör útvonala Forrás: Turista Magazin

A Magyar Természetjáró Szövetség emblematikus jelvényszerző túramozgalmában évtizedek alatt sok ezren vettek részt, az egyes kéktúrák teljesítőinek száma eddig több mint 7100, az utóbbi két évben 8700-an indultak el a kék úton új igazolófüzettel.