Mindenki ráhajt a hangos, de pénzes orosz turistákra

Orosz turisták a Sarm-es-Sejk-i repülőtéren
Orosz turisták a Sarm-es-Sejk-i repülőtéren
Vágólapra másolva!
Hévíz és a Krím is hasznot húzhat az egyiptomi tragédiából.
Vágólapra másolva!

Bár a pontos oka továbbra sem tudható, a 224 halálos áldozatot követelő egyiptomi repülőgép-katasztrófa nyomán máris találgatások láttak napvilágot arra vonatkozóan,

milyen célpontokat részesítenek majd előnyben az Egyiptomot elhagyó orosz turisták.

Számuk nem kevés: a Roszstat orosz statisztikai hivatal adatai szerint 2015 első félévében több mint egy millióan látogattak el az észak-afrikai országba, ami közel ötöde az összes külföldre utazó orosz állampolgárnak.

Elutazásra váró orosz turisták a Sarm-es-Sejk-i repülőtéren Forrás: AFP/Mohamed El-Shahed

Egyelőre még csak a kint rekedt turisták menekítése folyik, ami nem mentes a kaotikus elemektől sem. A britek például arra panaszkodnak, hogy az orosz nyaralók könyökkel furakodnak a reptéri sorok elejére Sarm-es-Sejkben, és ebben az egyiptomiak is segítik őket. Vannak azonban, akik inkább már a jövőbe tekintenek, és igyekeznek megcélozni a Moszkva által elrendelt repülési tilalom miatt új célpontokat keresőket.

Hazafias turizmus

Ilyen terveket szövögetnek például a Krímben, amely a nemzetközi közösség által el nem ismert módon tavaly csatlakozott Oroszországhoz, és a Moszkva ellen elrendelt nyugati szankciók, illetve a rubel értékvesztése után már sikerrel szipkázta el a nyaralni vágyó oroszok egy részét. Szeptember végéig 3,84 millió turista látogatott el a korábban Ukrajnához tartozó fél-szigetre, ami több, mint 2014 egészében volt – írja az RT.com.

A krími Szudák központi strandja Forrás: RIA Novosti/Sergey Malgavko

A Krím előnye, hogy évtizedeken keresztül az oroszok hagyományos utazási célpontja volt. Szergej Akszenov krími miniszterelnök igyekezett hazafias húrokat is megpendíteni, amikor a „belföldi" turizmus növelését ösztönzendő felhívta a figyelmet a régió 262 szállodájára, amelyek között all-inclusive ellátásúak is működnek.

Visszaszerezni a vendégeket

Az orosz turisták száma az orosz-ukrán válság kitörése óta számottevően csökkent egész Európában, így Magyarországon is, aminek különösen a hévízi turizmusra van negatív hatása. Miközben a turizmusban az első nyolc havi adatok alapján az idei ismét rekordév lehet Magyarországon,

az ide látogató oroszok számának visszaesése jelenleg megközelíti a 20 százalékot,

bár még így is el fogja érni a 2013-as szintet – idézte az MTI Ruszinkó Ádámot, a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikáért felelős helyettes államtitkárát.

Az orosz turistáknak egyébként összességében pozitív benyomásai vannak Magyarországról. Ahogy azt korábbi cikkünkben feltérképeztük, nagyra értékelik a magyar gasztronómiát és borokat, barátságosnak tartják a magyarokat, és lenyűgözi őket Budapest építészete.

Hévízen orosz feliratok is vannak sok helyen Fotó: Nagy Attila - Origo

Az egyik legnépszerűbb magyar célpontnak Hévíz számít az oroszok körében. A Zala megyei fürdővárosban sok orosz ingatlant is vett, három évvel ezelőtti riportunkból az is kiderült, hogy lépten-nyomon orosz szavakat lehetett hallani. A rubel értékvesztése és az ukrán válság nyomán azonban számuk ott is megcsappant.

Várják a jól költő oroszokat

Az egyiptomi tragédia után most új helyzet állhat elő, ráadásul Magyarország már a katasztrófa előtt tett is ezért. Ruszinkó Ádám korábban elmondta azt az MTI-nek,

forgalomélénkítő kampány indult szeptember végén

mintegy 26 millió forint értékben az orosz idegenforgalmi piac megőrzésére. A kampányt a Magyar Turizmus Zrt. a meghatározó hévízi szolgáltatókkal, az önkormányzattal, valamint a három legnagyobb orosz beutaztató irodával együttműködésben indította Moszkvában az elszenvedett visszaesés mérséklésére.

Az orosz turisták sokat költenek Forrás: Origo

Az orosz turisták kifejezetten sokat szoktak költeni Magyarországon, és az átlagnál jóval több időt töltenek itt. 2015 második negyedévében például naponta 30 100 forintot hagytak itt a 13 700 forintos átlaggal szemben, és 2,5 napos átlag helyett ők 7,8 napot töltöttek itt a KSH adatai szerint. Igaz, hallani olyan véleményeket is, hogy az orosz turisták időnként rendetlenek a szállodákban, hangosak és gyorsabban elhasználják a környezetüket.