Varsó a 8., Budapest a 85. a reptérpontossági listán

Liszt Ferenc, ferihegy, repülőtér
Budapest, 2015. november 10. Várakozó utasok a Liszt Ferenc-repülőtér 2A terminálján, miután a reptér hajnal óta nem indított járatokat az informatikai rendszer hibája miatt 2015. november 10-én. A hibát kijavították, a hajnali gépeket folyamatosan indítják, de a nap folyamán az induló járatoknál előfordulhatnak még késések, illetve a poggyász később érhet célba. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A Budapest Airport szerint nincs értelme ilyen rangsort felállítani.
Vágólapra másolva!

Egy japán város repülőtere volt a legpontosabb tavaly a világon a 10 milliónál kevesebb ülőhelyet kiszolgáló kategóriában – állítja a repülőjáratok figyelésével és elemzésével foglalkozó OAG. Az oszakai repülőtéren a járatok 93,9 százaléka indult és érkezett a menetrend szerint időhöz képest legfeljebb 15 perces késéssel.

Hogyan mérnek?

Az OAG az évi 3 milliónál több ülőhelyet kiszolgáló repülőtereket és a légitársaságokat vizsgálja. Pontosnak az előbbiek esetében a menetrendhez képest 15 perces késést nem meghaladó érkezést és indulást nevezik, a légitársaságoknál pedig a menetrend szerinti érkezési időhöz képest 15 percél kisebb késést. Csak azokat a reptereket és légitársaságokat szerepeltetik a listán, amelyek járatairól legalább 80 százaléknyi adat áll rendelkezésükre. Ezeket az adatokat légitársaságoktól, repülőterektől, utazási irodáktól, keresőmotorkból és technológiai szolgáltatóktól szerzik.

A kis repülőterek kategóriában a fapados társaságokat kiszolgáló Brüsszel Charleroi repülőtér lett a világon a második, és egyben a legjobb európai légikikötő 93,6 százalékos aránnyal. De nem volt oka szégyenkezni szűkebb régiónkból Varsónak sem, ahol a járatok 89,9 százaléka érkezett és indult pontosan, amivel a 8. helyen végzett.

A legpontosabb kis repülőterek 2015-ben
(10 millió éves ülőhely alatt, zárójelben a pontosan érkező és induló járatok aránya)

1. Oszaka (93,85%)
2. Brüsszel Dél Charleroi (93,61%)
3. Panamaváros (92,55%)
4. Stavanger (91,15%)
5. Bergen (90,91%)
6. Köln-Bonn (90,42%)
7. Adelaide (90,18%)
8. Varsó (89,87%)
9. Bristol (88,64%)
10. Hannover (88,59%)

A felmérésben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér is a kis légikiötők között szerepel, bár a Budapest Airport tavaly december 10-én jelentette be, hogy már elszállították a 10 milliomodik utast is, így elvileg közepesnek számítana.

Ezen a listán mindenesetre a 85. helyen áll 79,1 százalékos pontossági aránnyal

(95,1 százalékos adatlefedettség mellett) – közölte az Origo kérdésére Caroline Mather, az OAG marketingigazgatója. Ez némi előrelépés a 2014-es 100. helyhez és a 79 százalékos pontossághoz képest.

Ha az utasforgalom nagyságát figyelmen kívül hagyjuk, az Európát, Közel-keletet és Afrikát magában foglaló EMEA térségben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a 49. lett az összes légikikötő között – osztotta meg lapunkkal a tavalyi eredményt Caroline Mather.

Várakozó utasok a Liszt Ferenc repülőtéren, miután leállt az informatikai rendszer 2015. november 10-én Forrás: MTI/Kovács Tamás

Még egy kategóriában tűnik fel a budapesti repülőtér, itt viszont már jóval jobb helyezést szerzett: az első húsz konferenciaváros között a 11. lett a pontossági listán. Az OAG szerint a konferenciákra, találkozókra gyakran utazóknak különösen fontos, hogy az adott repülőtéren pontosan érkezzenek és induljanak a járatok. A húsz, legtöbb konferenciát rendező várost az ICCA rangsora alapján választotta ki az OAG.

A Budapest Airport másképp látja

Az OAG statisztikájával kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy az nem egy, a légközlekedési szakma által általános elfogadott szabvány szerint készült – kommentálta a felmérést a Budapest Airport kommunikációs igazgatója. Hardy Mihály szerint a járatok pontosságát a szakma az érkezésnél a repülőgépek fékeinek állóhelyen történt behúzása, indulásnál pedig a fékek állóhelyen történő oldása (magyarán a push-back elindulása vagy a gurulás megkezdése) alapján méri. Ennek kell a menetrendben leírt 15 percen belülre esnie.

A repülőterek és a légitársaságok ezeket az adatokat fogadják el egymás között mérvadónak.

Az OAG felmérése nem ezen, hanem más, nyilvánosan elérhető, de szakmailag nem mérvadó adatbázisok felhasználásával (flightradar24.com stb.) készül, az ennek alapján felállított „sorrendnek" különösebb szakmai értéke a repülőterek és a légitársaságok számára nincs – vélte az igazgató.

Hardy Mihály nem látja értelmét az OAG rangsorának Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Budapest Airport saját, szakmai adatai szerint a 2015. évben a járatok pontossága 83 százalékos volt, és nem 79,1 százalék, ahogy az OAG állítja. Ami a késések (vagyis a 17 százalék) okait illeti, ott Hardy Mihály szerint elsősorban a légitársasági tényezők vezetnek (késve érkezett a járat, műszaki problémák voltak stb.), légiforgalmi (a járat lekéste az indulási slotot, a résidőt, túlzsúfolt légtér), időjárási okok, és

Emiatt szerinte nincs sok értelme repülőtéri „rangsort" felállítani, hiszen pl. két kisforgalmú, Európa zsúfolt útvonalaitól távoli repülőtér között sokkal könnyebb „pontosnak" lenni, mint egy nagy forgalmú repülőtéren Európa közepén.

A nagyobb reptereken nehezebb tartani a menetrendet

Tény, hogy a nagy légikikötőknek nehezebb elérni a járatok magas pontosságát, amit a tízes ranglistájuk is jól mutat. Az első helyezett Tokió Haneda repülőtérnek azonban még így is figyelemreméltó, 91 százalék feletti teljesítményt sikerült elérnie.

A legpontosabb nagy repülőterek 2015-ben
(20 millió ülőhely felett, zárójelben a pontosan érkező és induló járatok aránya)

1. Tokió Haneda (91,25)
2. München (87,71)
3. São Paulo Guarulhos (87,47%)
4. Minneapolis (85,27%)
5. Sydney (85,20%)
6. Melbourne (85,02%)
7. Szingapúr Changi (84,75%)
8. Atlanta (84,38%)
9. Frankfurt (84,12%)
10. Seattle (83.56%)

Végül még egy érdekesség a repülőterek listájáról: a fapados járattal utazó magyarok körében is gyakran használt Milánó Bergamo repülőtérnek sikerült a legnagyobbat javítania a pontosságon egy év alatt: míg 2014-ben csak 62,8 százalék volt ez az arány, tavaly már 86,9 százalék.

Megint balti lett a legpontosabb légitársaság

Az OAG rangsorolta a légitársaságokat is, közöttük 2014-hez hasonlóan tavaly is az AirBaltic volt a legpontosabb a cég adatai szerint. A kis légitársaság jártainak 94,4 százaléka érkezett a menetrend szerinti időhöz képest legfeljebb 15 perc eltéréssel.

Az AirBaltic járatai voltak a legpontosabbak a világon Forrás: Flickr/Aero Icarus

A legpontosabb légitársaságok 2015-ben
(zárójelben a pontosan érkező járatok aránya)

1. AirBaltic (94,39%)
2. Copa Airlines (91,69%)
3. Azul (91,03%)
4. Japan Airlines (90,44%)
5. All Nippon Airways (89,65%)
6. Finnair (89,52%)
7. TAM (89,50%)
8. Austrian Airlines (89,28%)
9. Hawaiian Airlines (89,11%)
10. LOT (88,88%)

A listára sem a Ryanair, sem a Wizz Air nem került be, mert nem volt meg az ehhez szükséges legalább 80 százalékos adatmennyiség. Utóbbi esetében ez az arány mindössze 71,7 százalék volt – közölte kérdésünkre Caroline Mather. A Wizz Air nem kívánta kommentálni a felmérést.

A hagyományos légitársaságok listáját egyébként a már említett AirBaltic vezeti, míg a fapadosokét a brazil Azul 91 százalékos pontossággal.

A legpontosabb diszkont légitársaságok 2015-ben
(zárójelben a pontosan érkező járatok aránya)

1. Azul (91,03%)
2. Norwegian Air Shuttle (86,67%)
3. GOL (86,45%)
4. WestJet (85,88%)
5. Jet2.com (85,62%)
6. IndiGo Air (84,57%)
7. Thai AirAsia (84,28%)
8. Germanwings (84,25%)
9. Ocean Air (83,94%)
10. Transavia (82,29%)

A legnagyobb európai diszkont légitársaság, a Ryanair egyébként épp hogy csak nem érte el a 80 százalékos adatlefedettségi küszöböt – áll a felmérésben. Ha bekerült volna a listára, akkor 88,7 százalékos pontossági arányával a második lett volna a fapadosok között, és a 11. az összes légitársaság körében.

Szavazzon!

Ön elégedett a járatok pontosságával a budapesti repülőtéren?