Nem a teljesítményt hajszolom, az élményt keresem

2016.04.01. 06:04

Még 2014-ben olvastam egy hírt a Facebookon. Farkas Arnold túratársat keresett a közel 2600 kilométeres Országos Kékkör végigjárásához. Érdekelt a terve, hisz magam is a kéktúrára készültem, de végül nem írtam neki. Egyedül indultam útnak, de több mint egy hónappal később Makkoshotykán, az élelmiszerbolt ajtajában nyúzott vándorba botlottam. Ekkor beszélgettem először Arnolddal, akit most ismét utakról, szabadságról és legújabb tervéről, a Nordkapp meghódításáról faggattam.

  • 4500 kilométert tekert és 1700 kilométert gyalogolt 126 nap alatt.
  • Mire megérkezett Provence-ba, masszív váltóláza lett a kimerültségtől. 
  • Mindent meggyónt az addigi életéből, és szó szerint belebőgte a kőbe. 
  • Sokan megvendégelték őket a kéktúrán, főként olyan helyeken, ahol kevés a turista. 
  • Április 9-én indul Nagykanizsáról bringával Norvégia, illetve Európa legészakibb pontjára. 
  • Ha az ember egyszer megtapasztalja a szabadságot, utána mindig arra vágyik.

Miért kezdtél el vándorolni?

Igazából nem tudom. Kiskorom óta vonz a túrázás, pedig a szüleim nem vittek kirándulni. Sokat tekeregtem, aztán 28 évesen kezdett bennem megfogalmazódni: mikor vágjak bele egy nagy útba, ha nem most? 16 éves korom óta dolgozom, se kutyám, se macskám. Rájöttem, hogy a munka másodlagos. Ezek a dolgok még várhatnak. Így jött a Camino.

Farkas Arnold 28 évesen döntött úgy, hogy vándorolni fogForrás: Turista Magazin archív/Farkas Arnold

Te hosszabbra vetted a Camino 800 kilométeres útját. Hogy is volt ez?

Még 2013-ban bringával indultam el otthonról, Nagykanizsáról, sátorral és kevés pénzzel. Horvátországon, Szlovénián, Olaszországon, Monacón és Franciaországon át a Pireneusokig tekertem. Onnan gyalog mentem a zarándokúton Santiago de Composteláig, majd az óceánig. Aztán ugyanez visszafelé. Igaz, a hazautat már egy kicsit lazábbra vettem. Volt stoppolás is benne. De nagyjából 4500 kilométert tekertem és 1700 kilométert gyalogoltam 126 nap alatt.

Azt mondtad, kevés pénzzel vágtál neki. Mégis mennyivel?

Amikor a Pireneusokon átmentem, 42 cent volt nálam. Mivel zarándok voltam, mindenki pénzeszsákként nézett rám. Fura volt nekik azzal szembesülni, hogy ez a csávó tényleg komolyan gondolja a „kukázást”. Egyébként az út mentén 20 kilométeres szélességben megy a Camino-biznisz. Minden az árusokról és a pénzköltésről szól, szinte alig lehetett tőle mást látni. Persze csak rajtunk múlik, hogy mit veszünk észre.

Ez még a nagy út elejeForrás: Turista Magazin archív/Farkas Arnold

Hogy érted azt, hogy kukáztál?

Több nyelven is kiírtam egy kis táblára, hogy ételt kérek. Mellette volt egy kis marketingszöveg is: ételért cserébe eszek. Elmentek mellettem az emberek, és egy perc múlva visszajöttek kenyérrel, csokival, ami éppen volt náluk. Rengeteg kaját kaptam így. Viszont volt olyan nap is, amikor nem ettem.

Biztos legyengültél.

Igen. Mire megérkeztem Provence-ba, masszív váltólázam lett a kimerültségtől. Óránként 34,1 és 39,4 °C között váltakozott a testhőmérsékletem. Dokihoz kellett mennem, aki nagyon megértő volt az anyagi helyzetemet illetően. Megvizsgált és megnyugtatott, hogy teljesen egészséges zarándok vagyok, csak pihenjek. És egy kis pihenés tényleg rendbe hozott.

Váltóláza lett a kimerültségtőlForrás: Turista Magazin archív/Farkas Arnold

Milyen nyelven kommunikáltál az úton?

Nem beszélek nyelveket. Egy keveset tudok olaszul, németül és pár szót angolul. Általában a mosoly az alapkommunikáció.

Sokan vallási okból vágnak neki a Szent Jakab-útnak. Neked is ez volt a motivációd?

Nem vagyok vallásos, de van hitem. Az egyik legspirituálisabb hely a Caminón a Cruz de Ferro, ahol egy kereszt áll, körülötte kőrakással. A zarándokok helyezik el itt az út során magukkal vitt köveket, amelyek mindenkinek mást szimbolizálnak. Nekem is volt kövem. Mindent meggyóntam az addigi életemből, és szó szerint belebőgtem abba a kőbe. Olyan szintű megtisztulás volt ez, aminek az ereje most is kísér.

A magányos utazás nagyon nagy élményForrás: Turista Magazin archív/Farkas Arnold

Volt kedvenc országod?

A legjobban talán Olaszországban éreztem magam. A táj hangulata, szépsége és változékonysága mellett az emberek is nagyon kedvesek.

Milyen volt hazaérkezni egy ilyen hosszú útról?

Vasárnap jöttem haza, és másnap már mentem dolgozni. Egy pillanat alatt tudtam alkalmazkodni akkor is, amikor elindultam, és akkor is, amikor hazaértem. Annyi volt, hogy lefogytam 80 kg-ról 55-re.

Aztán kicsit pihentél, majd készültél az Országos Kékkörre?

Igen. Még a Caminón gondoltam rá, hogy ha Európát bejártam, akkor Magyarországot is meg kéne ismernem. Így jött az OKK meg az útitárs ötlete. Egyedül is nagyon élveztem az utat, de az jutott eszembe, valakivel megosztani még jobb lehet.

2600 kilométert tettek meg 113 nap alattForrás: Turista Magazin archív/Farkas Arnold

És végül kivel vágtál bele?

Egy pécsi ismerősömmel terveztem végigjárni. Megvolt már az időpont meg minden, amikor ő lefújta. Csalódottságomban kiírtam a Facebookra, hogy túratársat keresek. Ezt aztán kilencszázan megosztották és tízezren látták. Nem is értettem. Ebből százan jelentkeztek, és végül tíz ember csatlakozott hozzám egy-egy szakaszon, köztük a volt barátnőm, Niki is. Végig csak Kovács Ádám barátom jött velem, Írott-kőtől indulva 113 napon és 2600 kilométeren át.

A kéktúrán száz kilométert papucsban tett meg, mert nem tudott bakancsot húzniForrás: Turista Magazin archív/Farkas Arnold

Szintén sátorral?

Egy-két napot leszámítva igen. Kevés mosdással, kevés pénzzel és sok esővel. A túra utolsó előtti napján még villám is csapott a sátrunk mellé. De összességében élveztük. Itt már nem „kukáztunk”, de minimálban nyomtuk. Sokan megvendégeltek minket, főként olyan helyeken, ahol kevés a turista. Talán az Alföldön voltak a legbarátságosabbak az emberek. Volt, ahol vártak ránk, mert a hírünk megelőzött. A vándorlás és a táj szépsége mellett az egyik legnagyobb élmény az emberek nyíltsága és kedvessége volt.

A kéktúrán egy-egy szakaszon mások is csatlakoztak hozzáForrás: Turista Magazin archív/Farkas Arnold

Sikerült ép bőrrel végigcsinálni?

A Mátrában begyulladt a bokám. A doki azt mondta, ínhüvelygyulladás, pihentessem. Persze nem álltunk meg. Papucsban mentem 100 kilométert, mert a bakancs nem jött a lábamra. Aztán jobb lett, de a túra végéig gyulladáscsökkentőn éltem.

Otthon, Nagykanizsán, sokan ismernek téged?

A Caminót nem hirdettem. A tervemről öten, ha tudtak. Útközben is alig raktam fel képet a Facebookra. Mire hazaértem, a bátyám révén már minden kocsmában tudták, hogy ki vagyok. Az Országos Kékkör után már tartottam előadást, élménybeszámolót is.

Korábban említetted, hogy se kutyád, se macskád. Azért van, aki aggódik érted?

Anyámnak megmutattam a Vándorút című filmet, amelyik a Caminóról szól, és közöltem vele, hogy ide megyek. Nekem fel se tűnt, hogy a filmben meghalt egy fiú, anyámnak viszont az volt az első gondolata, hogy olyan helyre megyek, ahol az első nap meghalt egy srác. De aztán mondta, hogy menjek, csak egyben jöjjek haza.

Édesanyja csak azt kérte, egyben érjen hazaForrás: Turista Magazin archív/Farkas Arnold

Mit csinálsz, amikor nem vagy úton?

Eredetileg környezet- és vízgazdálkodó technikus vagyok, illetve gyógy- és sportmasszőr. Az utóbbit a Caminón kamatoztattam is. Alkalmi munkákból élek. Kertészkedés, villanyszerelés, gipszkartonozás. Voltam cipőbolti eladó, direkt marketinges, és három évet dolgoztam halászként egy tanyán.

Hová mész legközelebb?

Nordkappra. Április 9-én indulok Nagykanizsáról bringával Norvégia, illetve Európa legészakibb pontjára. Ez közel tízezer kilométer oda-vissza. Pihenőnapokkal és egy-két hegymászással együtt kb. 200 nap alatt akarom megjárni. Eredetileg Kurdisztánba akartam eltekerni a táj és az emberek miatt, de most nem lenne biztonságos. Norvégia volt a B terv. Egy Tromsø-ben élő ismerősöm mutatott róla képeket. Eleinte csak idáig akartam eltekerni, de aztán gondoltam, miért ne menjek el a legészakibb pontig.

Ez nehezebb útnak tűnik az előzőekhez képest. Keresed a kihívásokat?

Valójában a nehézség adja az út szépségét. Ha autóval mennék, biztosan nem tudnám úgy megbecsülni a tájat. De nem a teljesítményt hajszolom, az élményt keresem.

A vándorlásból lehet a legtöbbet tanulniForrás: Turista Magazin archív/Farkas Arnold

Most megint egyedül mész. Miért?

A kéktúrán kipróbáltam, milyen társsal. Jó társam volt, de nem tudtam elmélyülni. Inkább a hülyéskedésről, a buliról szólt az egész. Teljesen más egyedül, önmagammal utazni. Ilyenkor nincs körülöttem senki, de minden és mindenki közelebb van.

Mit viszel magaddal? Milyen a felszerelésed?

A korábbi tapasztalatok nagyon hasznosak voltak. Nem feltétlenül a drága, márkás cuccok a jók. A bringa és a felszerelés kb. 45 kilót tesz ki. Sátor, hálózsák, kempingfőző, gyógyszerek, két váltás ruha, plusz ami rajtam van. Csak a legszükségesebbek. A súly nagy részét a kaja adja. Megint sátrazni fogok, mert imádok a természetben aludni, meg hát ez költséghatékony is. Skandinávia nagyon drága.

Mennyi pénzből akarod megjárni ezt az utat?

600 ezer forintból, ezt a kajára szánom, most nem akarok lefogyni, mindennap főzni fogok. Fent északon eső és szél lesz, hat-nyolcezer kalóriát kell bevinnem majd, ha bírni akarom.

Ezen az úton már nem akar lefogyniForrás: Turista Magazin archív/Farkas Arnold

Valaki támogat, szponzorál?

Nincs szponzorom. A bringát, bringatáskát, ruhákat én magam vettem. Csak kisebb támogatásokat kaptam, pl. bringaszerelés, olcsóbb alkatrészek.

Mit vársz ettől az úttól?

A Caminót végigsírtam a meghatódottságtól. Utána azt hittem, az OKK is megvilágosodás lesz, de nem így történt. Nem kell várni semmit, és akkor csak pozitív meglepetés érhet. A norvég úttal úgy vagyok, hogy ami lesz, az lesz. Az élményt, a tapasztalást keresem.

Miért indulsz el újra és újra?

Ha az ember egyszer megtapasztalja a szabadságot, utána mindig arra vágyik, mindig azt fogja keresni. Az úton lehet tanulni. Az út mutat és vezet valahova. Szerintem az út a legjobb tanítómester.

Farkas Arnold április 9-én, Nagykanizsáról kezdi meg norvégiai útját. A terv szerint a tízezer kilométeres, kétszáz napos kalandot a blogján kísérhetjük végig. Útjával az Alig-Vár Jótékonysági Gyermektábor munkájára is szeretné felhívni a figyelmet.

Forrás: Turista Magazin

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK