Világjárók, akik kitapossák az utat mások előtt

norvég túra
09_Láblógatós kötelező kép
Vágólapra másolva!
Amikor húsz évvel ezelőtt, 1996-ban az akkori barátom előállt azzal, hogy készít nekem egy honlapot, elképzelni sem tudtam, mire lesz az jó. Az a szó, hogy blog, akkor még meg sem született. Nagyot fordult a világ azóta. Ma már felsorolni is szinte lehetetlen az utazás tematikájú blogokat, mi mégis erre vállalkoztunk. Összegyűjtöttük a lehető legtöbb magyar nyelvű utazási blogot, amelyekből sokat megtudhatunk arról, hogyan és miért érdemes nekivágni a nagyvilágnak.
Vágólapra másolva!

Két évig New Yorkban tanultam, és mivel onnan viszonylag olcsón lehetett Mexikóba, Guatemalába utazni, bejártam a vidéket, és az útleírásaimat egy magyar levelezőlistára küldtem el. Mivel nagy sikerük volt, a barátom ezeket tette fel a frissen elkészült honlapra, amelyhez egy kint élő informatikus ismerős szerzett tárhelyet. Még nem voltak blogok, sőt a szó is csak a következő évben született meg. A többnyire angol nyelvű útleírások akkor még travelogue néven futottak.

Eligazodni a bőség zavarában

Az elmúlt húsz évben nagyot fordult a világ. Nemcsak hogy egyre több magyar vág neki a nagyvilágnak, de szinte naponta új blogok születnek.

Mások személyes élményei, naprakész ismeretei mindig nagyszerű információforrások

a régi jó útikönyvek mellett, ugyanakkor a bőség zavarában nehéz megtalálni, melyik passzol leginkább az érdeklődési körünkhöz, tervezett utazásunkhoz.

Egyre több magyar vág neki a nagyvilágnak bringával, gyalogosan, hajóval, bárhogy Forrás: Harkányi Árpád

Az alábbiakban igyekeztem összegyűjteni a lehető legtöbb magyar nyelvű utazási blogot. Megkértem az olvasóimat, hogy az általam ismertekhez tegyék hozzá a javaslataikat, majd a felsorolt blogok szerzői is megosztották a listát, és az ő olvasóik is tovább bővítették a névsort.

A lajstrom ilyen módon folyamatosan bővül, bár teljes körű talán soha nem lesz.

A válogatásba nem kerültek be idegen nyelven készülő blogok, és azok sem, amelyeket csak a Facebookon vezetnek. Ez utóbbiaknál ugyanis nagyon nehéz rákeresni egy adott országra, hacsak valaki nem teker le esetenként többévnyi hírfolyamot. Azokat a honlapokat sem vettem fel a listára, amelyek elsősorban üzleti céllal készülnek, repülőjegyek vagy társasutak értékesítésére.

Vándorboy, a legtöbb országot bejárt blogger szívesen ad tanácsokat Forrás: Csonka Gábor

Hagyományos, amolyan bedekker típusú blogok

Ali traveling (Kuun Aladár) – India, Észak-Korea, Transzszibéria expressz, egyéb külföldi kalandok, újabban magyar túraútvonalakkal kiegészítve.

AnnaCsavar (Lengyel Nagy Anna) – A rádióriporter, aki hetvenévesen vágott neki igazán a nagyvilágnak hátizsákosan, hostelekben megszállva, és fantasztikus helyekre jut el.

Lengyel Nagy Anna 70 évesen lett hátizsákos világutazó Forrás: Lengyel Nagy Anna

Balázs utazik (Gyémánt Balázs) – Az idegenvezetőként dolgozó srác viszonylag friss blogja legérdekesebb utazási kalandjairól. Övé volt a „világ második legjobb állása”, amikor

hivatásos világutazóként járta a világot

egy hazai utazási iroda megbízásából.

Fotelkalandor (Szűcs Tamás) - Különösen részletes útleírások egy újságírótól, elsősorban világörökségi helyszínekről, alapos politikai elemzéssel.

Kavics – Bajorországban élő magyar lány, aki többnyire az Alpokba kirándul, de olykor más országokba is elkalandozik.

Maszekutazós – Európai, elsősorban görög, spanyol és olasz útleírások. Bár privát célból készültek, az emlékek megőrzésére, mégis bárki profitálhat belőlük. Részletes autóbérlési kisokost is találunk az oldalon.

Forrás: maszekutazos.blogspot.hu

Mindenütt jó (Bernadette) – Bernadette szerencsés, mert a hobbija a munkája, légiutas-kísérőként dolgozik. A blogján részletes, sok fotóval illusztrált útleírásokat találunk elsősorban európai úti célokról.

Miranosekai – Élménybeszámolók főleg Ázsiából (Japán, Korea, Hongkong) és Európából.

Réce nagyapó – Egy nyugdíjas lakóautós barangolásai Európában.

Ruba – Utazásról, tömegközlekedésről a világ több mint negyven országából.

Travellina (Kisgyörgy Éva, e cikk szerzője) – Húszévnyi blogolás, 111 meglátogatott ország,

kész útitervként használható részletes útinaplók

sok linkkel, utazási tanácsok (repjegyvadászat, szállásfoglalás, csomagolás, stb.), komplett New York-útikönyv, felkeresett világörökségek bemutatása, hazai barangolások megyéről megyére és egy kis gasztronómia.

Travellina Pápua Új-Guineában Forrás: Kisgyörgy Éva

Utat Mutat (Bíborka és Szabolcs) – Európai és ázsiai útinaplók egy fiatal házaspártól.

Wanderlust.hu (Komjáti Viktória és Zohó Norbert) – Viki és Norbi főállás mellett utazgatnak, elsősorban stoppal vagy fapados akciókat kihasználva. Jellemzően természetközeli úti célokról,

sátras, hátizsákos túráikról írnak szubjektív beszámolókat,

és készítenek látványos fotókat. Legnagyobb utazásuk egy két hónapos izlandi körút volt, de belföldi túráikról is posztolnak.

Fél-másfél éves körutazások sok hasznos információval

Backpacking.blog (Patkó Gergely és Patkóné Rovács Gyöngyi) – a fiatal házaspár az egyéves utazás során négy kontinensen 16 országot járt be hátizsákos turistaként.

Clandestino (Soltész Béla) – Két hosszabb latin-amerikai hátizsákos út története (2010: Chile, Argentína, Uruguay, Bolívia, Peru. 2011: Mexikó, Kuba, Közép-Amerika. Ezenkívül 2014: Ecuador, Kolumbia, 2015: Venezuela, Brazília, Paraguay, Guyanák, Jamaica, Kis-Antillák)

Hátizsákkal a megáradt Urubamba folyó völgyében Forrás: Soltész Béla

A Keletiből Hongkongba – A blogger által bejárt területek: Oroszország, Mongólia, Észak-Korea, Tibet, a Kaukázus és Vietnam.

Khívától Keletre (Imecs Orsolya és Bede Márton) – beszámoló az egyéves ázsiai körútról.

Panamericana (Bede Márton) – másfél éves

közép-amerikai utazás története sokrétű infókkal

a focitól a gasztronómián át a politikáig.

Vifon beach (Plankó Gergő) – Az újságíró 2014 novemberében vágott neki tíz hónapra Kelet-Ázsiának. Egyszerre vicces és tanulságos.

Folyamatosan utazó honfitársaink

15 tickets (Gáspár Fanni) – Londonban élő, talpraesett, energikus magyar lány, aki önkéntes munkásként és turistaként járja a világot. 26 évesen már negyven országban járt.

Huszonhat éves, és már negyven országban járt Forrás: 15tickets.com

Always bring a towel (Viki és Zoli) – A harmincas éveikben járó pár 2015 szeptemberében kelt útra, és azóta már tizenegy országban jártak: Grúzia, Örményország, Irán, Egyesült Arab Emirátusok, Omán, Nepál, Thaiföld, Kambodzsa, Laosz, Vietnam, Fülöp-szigetek. További céljaik: Malajzia, Új-Zéland, végül Indonézia.

Backpacker.hu (Vigh Bori) – Bori egy szoftvercégnél dolgozott, de

pár éve úgy döntött, inkább digitális nomádként járja a világot.

Kalandjai Argentínában kezdődtek, azóta bejárta Új-Zélandot, Indonéziát, jelenleg Dél-Amerikában utazgat.

Female Yeti (Zsuzsi) – 2015 őszén vett egy egyirányú jegyet Katmanduba, azóta Ázsiát járja, de szeretné beutazni az egész világot. Másfél év alatt félrerakott pénzéből él, igyekszik minél kevesebből kijönni. Időnként önkéntes munkákban vesz részt, és szereti az extrém kalandokat.

Félrerakott pénzéből szeretné beutazni a világot Forrás: femaleyeti.com/hu

Hobbim az utazás (Darányi Zsófi) – Zsófi még csak tervezi a nagy utazást, de itt lépésről lépésre nyomon követhetjük (és szoríthatunk neki), hogyan valósítja meg álmát, illetve olvashatunk korábbi, európai útjairól.

Jeti – Iskolai végzettsége szerint dísznövény­kertész, egyéb foglalkozásait tekintve pedig volt motoros futár, ipari alpinista, plakátragasztó, jó pár évig pedig túravezető. Főleg stoppolva járja a világot, öt hónapos dél-amerikai túrájáról könyvet is írt.

Judit travels – A 27 éves lány

a gyógytornászdiploma megszerzése után indult világgá.

Járt Izraelben, az USA-ban, Mexikóban, Thaiföldön, szerte Európában, Japánban, jelenleg pedig Ausztráliát fedezi fel.

Micsoda Turista (Horváth Balázs) – Balázs 2016 elején vágott neki világ körüli útjának, és Dél-Amerika felfedezése után most épp Ázsiában barangol.

A sárga ruhás lány (Harmincz Rita) – Rita feladta állását, eladta mindenét, és nekivágott a nagyvilágnak. Miután Délkelet-Ázsia országait bejárta, Indonéziában maradt, jelenleg is itt utazik. Egyelőre a megtakarításaiból él, szerény napi kerettel. A blogolás mellett utazásszervezésben is segít olvasóinak, akik Ritával rövid időre Indonézia kevésbé ismert részeire juthatnak el.

Eladta mindenét, és nekivágott a nagyvilágnak Forrás: sargaruhaslany.com

Személyes világtörténet (Belényi Dániel) – Életképek, élménybeszámolók kevésbé turistás helyekről Szarajevótól Iránig. Újságíróként, segélyszervezet munkatársaként vagy hátizsákos utazóként járja a világot.

Vándorboy (Csonka Gábor) – A legtöbb országot bejárt magyar hátizsákos független utazó, aki stoppal,

rendkívül alacsony költségvetéssel jutott el 13 év alatt 152 országba.

Többször megszervezte a Járatlan utakon fesztivált Budapesten, ahol a magyar világutazók mutatják be a különféle utazási formákat, célpontokat az érdeklődőknek, ezzel inspirálva őket az utazásra.

Csonka Gábor eddig 152 országba jutott el Forrás: Csonka Gábor

Utazgatok.hu (Mátai András és Mátai Péter) – András több mint két évet élt Kolumbiában, Péter pedig világ körüli úton volt, ezenkívül élt és dolgozott több helyen Los Angelestől Glasgowig. Most már mindketten Budapesten élnek, de hacsak alkalmuk adódik rá, útnak indulnak, és folytatják a világ felfedezését.

Wanderlust Nikki (Huszár Nikolett) – A hátizsákos lány négy hónapig járta Dél-Amerikát, aztán Izlandon telepedett le, mert ez az ország fogta meg leginkább. Az új-zélandi Working and Holiday vízum megnyerése viszont újra útnak indította, jelenleg Délkelet-Ázsiából, április végétől pedig Új-Zélandról jelentkezik.

Olcsó repjegyek és szállások

Fapadosinfo – Ahogy a neve is jelzi, fapados légitársaságokra figyelő blog: akciók, vélemények.

Mindenki Utazhat (Fehér Ádám) – Kifejezetten olcsó,

fapados utazásokra koncentráló, akciókat figyelő lap.

Amellett, hogy Ádám korábban dolgozott a Malévnál és a Wizz Airnél is, nemrég egy év alatt szó szerint körbeutazta a földet. Most következő nagy utazásának előkészítésén dolgozik.

Forrás: Mindenkiutazhat.hu

Utazómajom – Bár a weblapon van néhány úti beszámoló is (Japán, Hawaii, Fülöp-szigetek), elsősorban a Facebookon megosztott konkrét, olcsó repülőjegyekre fókuszál.

Egy-egy városra, országra, térségre koncentráló blogok

100 nap északon (Lantos Gábor) – Eredetileg a skandináv országokat, főként az ott élő magyarokat bemutató blog, de azóta a szerző sokfelé megfordult, így a blog több külföldi és hazai útleírással bővült.

Lantos Gábor az Észak szerelmese Forrás: Lantos Gábor

Ausztrália A-tól Z-ig (Andi és Zoli) – Az energikus, harmincas házaspár Ausztráliába költözött, ottani életükről, kirándulásaikról tudósítanak a blogon.

Balogh Boglárka Afrika-blogja – Boglárka hét éve járja Indiát, Indonéziát, Afrikát és Latin-Amerikát újságíróként.

Riportjaiban többnyire női, emberi jogi és állatvédelmi témákat dolgoz fel,

az indiai becsületgyilkosságokról pedig dokumentumregénye jelent meg. Jelenleg a Nat Geo Magyarországnak ír blogot Afrikáról négy hónapon át.

Bangkok Charlie – Több mint egy évtizede Bangkokban dolgozó honfitársunk blogja sok érdekességgel. Egy ideje csak a Facebook-oldala frissül, ahol utazásokat is kínál.

Bécsi fekete (Bazsa Mara) – Hol együnk bécsi szeletet, melyik kávézó kedves a bécsieknek, titkos tippek, amelyeket csak az itt élők ismernek, praktikus tanácsok, aktualitások és ingyenesen látogatható programajánlók.

Bennfentes tippek Bécsbe utazóknak Forrás: becsifekete.blog.hu

Bécsi szelet – szintén Bécsből jelentkező blog.

Borneó – Egy borneói utazás története egy fiatal pártól, akik mindketten a hegyek szerelmesei és az utazás megszállottjai, és akik általában nem a kitaposott úton szeretnek járni.

Élet a Seychelle-szigeteken – Önkéntes munkát végző pár mindennapjai a Seychelle-szigeteken.

Finnország felé félúton – A blog szerzője Lappföld kapujában, Rovaniemiben él finn férjével.

Innen mesél nekünk arról, hogyan telnek a mindennapok az északi sarkkörön,

és hogy milyennek látja Finnországot és a finneket. A blogon található egy linkgyűjtemény is, amely a finnül tanulókat segíti.

Florida (Enikő) – Egy Fort Lauderale környékén élő magyar lány bejegyzései.

Hortobágyi Rántott Vombat – A fiatal lány 2014 nyarán indult el, hogy tíz hónap alatt beutazza Ausztráliát és Új-Zélandot, részben lakókocsival.

A fiatal blogger Ausztrália és Új-Zéland bebarangolására vállalkozott Forrás: Flickr/Enzo Mazzucchi

Indiapass – Egy Indiában élő magyar család mindennapjai, munkahelyi és otthoni örömökkel, bosszúságokkal. Sajnos évek óta nem frissül.

Indomania – Indonéziára koncentráló blog hasznos információkkal elsősorban hátizsákos utazóknak. Több szerző jegyzi.

Iránból jelentem (Cseh Zsombor) – A Közel-Kelet és az iszlám világ lelkes kutatója. Rendszeresen jelennek meg írásai, fotói, és előadásokat is tart. Túravezetőként magyar csoportokat kalauzol kedvenc országában, Iránban. Nemrég indult blogjával

az Iránnal kapcsolatos tévhiteket kívánja eloszlatni

praktikus információk és érdekességek bemutatásával.

Irány Dubaj (Máth Dávid és Pásztor Ákos) – elsősorban turistáknak összegyűjtött információk, de az is találhat itt hasznos dolgokat, aki munkavállalásra készül Dubajban.

Az Irány Dubaj hasznos információkkal szolgál turistáknak, munkavállalóknak Forrás: Flickr/Nathan Laurell

Irány New York (Máth Dávid és Pásztor Ákos) – látnivalók és tippek, magyar utazók és emigránsok New Yorkban.

Kelta vándor (Jánossy Zsolt és Simonffy-T. Zsuzsa) – Írországban élő magyar család beszámolói az országban tett kirándulásaikról.

Latin-amerikai útinapló (Csernoch János) – A szerző másfél évtizede folyamatosan utazgat, elsősorban Latin-Amerikában, ahol sokáig idegenvezetőként is dolgozott.

Menni – Részletes, tartalmas írások Ázsiából (Nepál, Indonézia, Pápua Új-Guinea).

Mirador (Nagy Endre) – Dél-Amerikai utazásokra koncentráló blog. Endre és barátnője, Erika alaposan, országról országra fedezi fel a kontinenst, valamint túrákat is szerveznek.

Nagy utazás (Petra) – Egy magyar lány mindennapjai, aki 2008 óta él és dolgozik Törökország fővárosában, Ankarában.

Tengerentúlról jelentem (Tinkmara) – Aktuális események, látványosságok New Yorkból, turisztikai útmutató a szerző saját fotóival.

Aktuális események, látványosságok New Yorkból Forrás: tinkmara.com

The Beautiful Chile – Egy Dél-Amerikában élő lány blogja, aki turistákat is utaztat az egész kontinensen. Írásaiban megismerteti velünk az országok ízeit, az ott élő embereket, a hangulatot, tradíciókat és ősi emlékeket.

Tokyo Reloaded (Kovács Bence) – A szerző 17 éve él és dolgozik Tokióban. Japán-ügyi megfigyelések és agymenések, rövid történetek, építészet, gasztronómia és sok minden más rengeteg képpel illusztrálva.

Zoli Indonézia (Páldi Zoltán) – Zoli

ezer napot töltött az indonéz szigetvilágban,

és minden létező közlekedési eszközzel alaposan bejárta ezt a varázslatos országot.

Két keréken a világ körül:

360 fok bringa (Zárug Zita és Harkányi Árpád) – Négy évig tartó nászút a világ körül, két keréken. Elképesztő energiát fektettek a blogba és az e-könyv írásába. Szimpatikus nyitottsággal fordulnak a különböző kultúrák felé, és rengeteg emberi sorsot mutatnak be a világ minden csücskéből.

Árpád és Zita a harminchétezredik kerékpáros kilométert ünneplik Kelet-Bolíviában Forrás: Harkányi Árpád

A harmadik út (Bujna Zoltán) – Közép-ázsiai expedíciók Vámbéry nyomában.

A nap gyermekei (Illés Adorján és Szabó Ádám) – Két srác blogja, akik körbekerekezik a földet.

Bringával bárhova (Ballagi Károly) – bicajtúrák Magyarországon és a környező országokban.

Kobra blogja (Szabó Zoltán) – A földet körbetekerő fiú naplója.

Magunk útján (Fadgyas Enikő és Boros Balázs) – A fiatal pár egy évig tekert bicajon Budapesttől Szingapúrig. Útjukat összekapcsolták a Bátor Tábornak való gyűjtéssel.

Enikő és Balázs utazás közben önmagukról és a világról is többet tudnak meg Forrás: magunkutjan.hu

Hajós utazók blogjai

Far Far Away (Szabó Norbert Ádám és Kovácsik Levente) – A két fiú egyedi tervezésű tengeri kajakkal a spanyolországi Mazagónból a Kanári-szigeteken keresztül a Karib-tengerre, Antigua szigetére hajózott,

64 nap alatt evezték át az Atlanti-óceánt.

Hitchhiking the 7 seas (Wynne-Hughes Veronika) – A vagány hajóslány célja, hogy öt év alatt megkerülje a földet, persze vízi úton. A dolog lényege, hogy jegy nélkül kéredzkedik fel a hajókra, és cserébe matróznak áll, vagyis bármilyen munkát elvállal.

Veronika ügyeletben a kormánykeréknél Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Méder Áron – Három év alatt körbehajózta a földet egy vitorlással, 34 ország érintésével. Két út között vitorlástúrákat és tanfolyamokat szervez.

Akik kerekesszékkel vágtak neki a nagyvilágnak

Nagy Bendegúz – a nyolc nyelven beszélő építészmérnök itthoni és külföldi kalandjai során is

az emberi jogok, az esélyegyenlőség elszánt védelmezője.

Tóth Tímea – a blogbejegyzésekből született könyv egy 2015-ös amerikai utazás naplója.

Gyalogos bloggerek

Börtönéből szabadult sas lelkem (Farkas Arnold) – Megjárta az El Caminót, az Országos Kékkört, most a Nordkappra készül, ezúttal bringával.

Van, aki gyalog vág neki több ezer kilométernek Forrás: Turista Magazin archív/Farkas Arnold

PetyCamino (Vizy Péter) – a szerző Európa zarándokútjain gyalogol végig.

Pető András – 3500 kilométer zarándoklat, öt ország, ötmillió lépés Európában.

Videós blogolás

AFK légió – mozgóképes beszámolók egy vietnami utazásról.

Cobranco – videók és szöveges beszámolók kerékpáros és gyalogos túrákról.

Hazai városok, tájak szerelmesei

Balatoni romok – a Balaton két partvidékén található érdekes romokat kutatják fel és mutatják be a szerzők. Olyan eldugott kis romtemplomokhoz kalauzolnak el, amelyek útikönyvekben nem is szerepelnek, és pontosan leírják, hogyan juthatunk el a sokszor nehezen megközelíthető kuriózumokhoz.

A balatoni romok nyomában jár ez a blog Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Dunai szigetek (Szávoszt-Vass Dániel) – a Dunával foglalkozó blog elsősorban földrajzos és hidrológus ismereteket kínál, de szerepet kap a régészet, a biológia, a kultúrtörténet és az irodalom is.

Fák, erdők, parkok (Elblinger Ferenc) – Tolna megye természeti kincseivel foglalkozó blog.

Lásd Budapestet (Kovács Veronika) – Az írások ismeretlen házakba, gyönyörű lépcsőházakba engednek bepillantást. A szerző láthatóan rengeteg energiát fektet abba, hogy írásos forrásokból és személyes beszélgetésekből minél több infót összegyűjtsön egy-egy adott házról. A beszámolókat gyönyörű fotók illusztrálják.

Van, aki a budapesti házak szépségeit kutatja Forrás: Kisgyörgy Éva

Érdekes tájakat bemutató magazinok

Mert utazni jó (Kaprinyák Niki) – külföldi városnézések, falusi turizmus, szállások.

Vojázs, Vojázs – Hírek, események, élmények, helyek, szállodák, világörökségek, sorozatok.

Világutazó – Különleges tájak, szép fotóválogatások, bloggerek és olvasók vendégírásai.

Wang folyó (Sajó Tamás) – Berlinben élő, soknyelvű tolmács-fordító, művészettörténész és utazó nagyon sokrétű történelmi-kulturális magazinja. A saját és archív fotókon,

útleírásokon és történelmi esszéken keresztül bemutatott helyszínek

mindenekelőtt a Mediterráneum, Kelet-Európa és a volt Szovjetunió, a Kaukázus, Irán és Kína. Ezekre a helyekre túrákat is szervez, és más bloggerek és olvasók vendégposztjait is szívesen közli.

Ez pedig nem az Alpok, hanem a Kaukázus, ahol Sajó Tamás is járt Forrás: Eyal Marcus

Mindezeken túl léteznek újságírók vagy vendégszerzők írásait közlő utazási magazinok, ilyen például az Origo utazás rovata, a We Love Budapest, a We Love Balaton vagy a Travelo és az Ongo.

Továbbá létrejött egy folyamatosan bővülő Facebook-lap, a Magyar Utazós Bloggerek Szövetsége, érdemes ott is nézelődni. Ha pedig valaki nem találja magát vagy kedvenc blogját a listán, ott jelentkezhet.

Ha van olyan blog, amely nem szerepel a listán, de ön szerint érdekes, ajánlja kommentben!