Szerelmi légyott a pilótafülkében?

Holi SpiceJet
Vágólapra másolva!
Az indiai SpiceJet légitársaság elbocsátotta egyik pilótáját, mert az a feltételezések szerint arra kérte az egyik légiutas-kísérőt, hogy legyen vele a pilótafülkében egy nemzetközi járaton. Az eset a Kolkata–Bangkok útvonalon történt, oda- és visszafelé is.
Vágólapra másolva!

A kapitány állítólag megkérte a másodpilótáját, hogy hagyja el a pilótafülkét, és behívta magához a stewardesst, akit az ülésére ültetett. Az ilyen hosszú járatokon a légiutas-kísérők be szoktak menni a pilótafülkébe, megkérdezni a pilótákat, hogy szükségük van-e valamire, ám ezekben az esetben

a légiutas-kísérő szokatlanul hosszú ideig tartózkodott bent a kapitánnyal kettesben.

A másodpilótát csak hosszas várakozás után engedte vissza a fülkébe a kapitány. A pilótafülke biztonsági okokból belülről zárható.

Képünk illusztráció Forrás: AFP/Raveendran

Az eset még február 28-án történt, de csak most került nyilvánosságra. Az ügyben azután indult vizsgálat, hogy a légiutas-kísérők vezetője feljelentette a kapitányt, mivel az durva hangon beszélt vele. A pilóta kirúgásáról az India Times szerint maga Ajay Singh, a SpiceJet elnöke döntött, hogy mutassa, milyen komolyan veszi a történteket.

Eltilthatják a vezetéstől

A pilóta azonban még ennél is jobban meglakolhat tettéért. Az ügyben ugyanis az indiai repülésügyi hatóság is vizsgálatot indított. Amennyiben a vádakat megalapozottnak találja, akkor a pilóta egyetlen más légitársasággal sem repülhet majd.

Prostitúció fizetéskiegészítésként

Nem minden országban veszik ilyen szigorúan a pilóták viszonyát a légiutas-kísérőkkel. Japánban például ez szervezett keretek között folyik, amint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk. Azok a légiutas-kísérők, akik hajlandóak a pilótával szexelni, egy vezető stewardessnek adják meg a számukat, aki gyakorlatilag madame-ként működik.