Korábban indít járatot Berlinbe a Ryanair

Ryanair leszáll
Vágólapra másolva!
Már szeptembertől erősödhet az árverseny az útvonalon.
Vágólapra másolva!

Október 30-a helyett már szeptember 2-tól lehet Berlinbe repülni a Rynairrel – fedezte fel az olcsó utazásokkal foglalkozó Mindenkiutazhat.hu. Az ír fapados légitársaság februárban erősítette meg az októberi járatnyitásra vonatkozó információt, a dátum előrehozatalát nem kommunikálta.

Képünk illusztráció Forrás: AFP/Paul Ellis

A menetrend szerint a járat a hét minden napján fog közlekedni. A Berlinben állomásozó gép reggel 6.50-kor száll fel a repülő a Schönefeld repülőtérről, ami 8.20-ra ér Budapestre, majd 25 perc után indul vissza Berlinbe.

Alákínál a többieknek

A Ryanair belépésével erősödhet az árverseny az útvonalon, amelyen jelenleg az EasyJet és az Air Berlin repül. Előbbinél 20 834, utóbbinál 31 000 forintért találtuk meg a legolcsóbb jegyet szeptemberre oda-vissza, míg

a Ryanairnél már 14 538 forintért meg lehet venni a retúrjegyet.

Ráadásul a Mindenkiutazhat.hu tippje szerint az árak még csökkenhetnek is, így érdemes várni a foglalással.