Benézte a Delta pilótája a repteret

A320
Az Airbus A320 napjainkban az egyik legnépszerűbb közepes hatótávolságú utasszállító
Vágólapra másolva!
Pár kilométerrel odébb szállt le, egy katonai repülőtéren.
Vágólapra másolva!

A Delta légitársaság Airbus A320 típusú gépe Minneapolisból Dél-Dakotába tartott 130 emberrel a fedélzetén. A repülőnek a Rapid City regionális repülőtéren kellett volna földet érnie, ám az attól 10 mérföldre (16 kilométer) lévő Ellsworth katonai légi bázisra szállt le.

A két légi kikötő leszállópályája nagyjából egy irányba mutat.

A gép néhány órával később, még aznap éjjel átrepült Rapid City repülőterére – írja a CNN.

A szövetségi hatóságok vizsgálják az ügyet. A légitársaság közleménye szerint

a személyzetet a vizsgálat időtartamára felmentették a munkavégzés alól.

A Delta együttműködést ígért a hatóságokkal, egyúttal saját belső vizsgálatot is indított, az utasokat pedig kárpótolta az okozott kellemetlenségért.

Előfordult már máskor is

Az elég ritka, hogy egy pilóta nem a megadott reptérre száll le, de nem példa nélküli. Egy ilyenről az Origo is beszámolt, amikor a Southwest amerikai fapados légitársaság Boeing 737-700-as repülőgépe a Missouri állambeli Bransonban tévesztette el a pályát (itt írtunk róla).