Sűrű füst szállt fel az Emirates gépéből Dubajban

Dubaj, Emirates
Dubaj, 2016. augusztus 3. Az Emirates légitársaság egyik Boeing 777-300-as utasszállító repülőgépe a kifutón 2016. augusztus 3-án, miután a légi jármű leszállás közben a földhöz csapódott és kigyulladt a dubaji nemzetközi repülőtéren. A balesetben a 275 utas egyike sem sérült meg. (MTI/EPA)
Vágólapra másolva!
A Boeing 777-esen 275 utas tartózkodott, de személyi sérülésről eddig nem érkezett hír.
Vágólapra másolva!

Az Emirates légitársaság Boeing 777-es típusú repülőgépe az indiai Trivandrumból érkezett Dubaj repülőterére, a leszállás után azonban sűrű fekete füst szállt fel a repülőből. A fedélzeten 282 utas tartózkodott a 18 fős személyzeten kívül, de a dubaji kormánymédia Twitter-bejegyzése szerint

mindenkit sikerült evakuálni,

és személyi sérülésről sem érkezett hír eddig.

Az Emirates megerősítette, hogy a fedélzeten tartózkodók közül mindenki biztonságban van. A légitársaság tájékoztatása szerint az esemény a működéssel kapcsolatos baleset volt. Azt is közölték, hogy körülbelül négyórás fennakadásra számítanak az egész hálózatban.

A gép szinte teljesen kiégett Forrás: MTI/EPA/-------------------

Az alábbi felvételen a repülőgép megállása előtti utolsó másodpercek láthatók.

A dubaji nemzetközi repülőteret lezárták, a helyszínen készenléti egységek tartózkodnak - írja a BBC.

Egy szemtanú, aki a repülőtéri terminálból látta a balesetet, elmondta, hogy a tűz gyorsan terjedt, és a repülőgép felső része teljesen megsemmisült.