12 perces repülőjáratot indít egy kanadai cég

zoom
HORSESHOE FALLS NIAGARA WATERFALLS ON BORDER OF ONTARIO CANADA NEW YORK STATE USA
Vágólapra másolva!
Mégsem ez lesz a világ legrövidebb kereskedelmi útvonala.
Vágólapra másolva!

Nem szolgálnak fel italokat, és fedélzeti szórakoztatás sem lesz, de a szeptembertől induló Toronto-Niagara járaton nem is lesz rá szükség. A Greater Toronto Airways új útvonalát ugyanis mindössze 12 perc alatt teszi majd meg a gép – írja a Telegraph.

A jegyárak 85 kanadai dollártól (19 ezer forint) kezdődnek majd egy irányba.

Ez talán soknak hangzik, ám rengeteg időt megspórolhatnak vele az utasok. A 115 kilométeres távot autóval legalább egy óra megtenni, ám gyakran nehezíti torlódás a forgalmat. A ViaRail vasútvállalat 39 dollárért (9000 forint) kínál jegyet egy irányba, de az út 90 percig tart.

A Niagara a világ egyik leglátványosabb vízesése Forrás: Photononstop/Russel Kord

Naponta két járat lesz a nyolcüléses repülőkön hétfőtől péntekig, és egész évre tervezik az új útvonalat. Az utasoknak nem kell sorba állni a becsekkolásnál, elég negyedórával az indulás előtt odaérni. A biztonsági ellenőrzést a fedélzeten végzik el szúrópróba alapján.

A rekorder Európában van

Bármennyire kevés, a 12 perces út nem lesz a világ legrövidebb kereskedelmi légi járata. Azt a rekordot továbbra is a Loganair tartja, amelynek gépe

a menetrend szerint két perc alatt teszi meg a távot

Észak-Skócia két szigete, Westray és Papa Westray között. Jó időben azonban ehhez csak 47 másodpercre van szükség. Erről bővebben itt írtunk.