Vigyázzon, ha Dubrovnikba vagy a Plitvicei-tavakhoz készül

szárazság
A mediterráneumban a szárazság új módszereket igényel a regionális vízgazdálkodásban
Vágólapra másolva!
Túl sok a turista Dubrovnikban, ezért a városvezetés úgy döntött, korlátozza a városmagban egy időben tartózkodó látogatók számát – közölte a Vecernji List horvát napilap hétfőn. Hasonló lépésre kell elszánnia magát a Plitvicei-tavak nemzeti parknak is, ellenkező esetben lekerülhet a UNESCO világörökség-listájáról. 
Vágólapra másolva!

Azoknak a turistáknak, akik jövőre szeretnék meglátogatni Dubrovnik városát, előre be kell jelentkezniük, és időpontot kell kérniük – írta a lap. A következő szezontól ugyanis mindössze hatezer, a városlakókkal együtt egyszerre 8 ezer ember tartózkodhat a város központjában.

Dubrovnik és várfala az Adriai-tenger felől fotózva Forrás: Picture-Alliance/AFP/Jens Kalaene

Andro Vlahusic polgármester kijelentette: a kameráknak köszönhetően minden pillanatban tudni fogják, hányan vannak az óvárosban, ha pedig a szám eléri a 8 ezret, leállítják a taxikat, az autóbuszokat és az utasszállító hajókat is. Mint mondta, ha ennél többen vannak a városmagban, túl nagy a zsúfoltság, a fejetlenség, a zűrzavar, és romlik a biztonság.

Kisebb teraszok, drágább belépők

Nyolc évvel ezelőtt félmillió turista látogatott egy szezonban az óvárosba, ma ez a szám eléri az egymilliót, ezért kénytelenek tehermentesíteni a városmagot a nyári szezonban – magyarázta a polgármester. A nyár folyamán többször is beszámoltak a híradások arról, hogy a városmag egyetlen szárazföldi bejáratánál, a nyugati kapunál nem tudtak kijönni az emberek az óvárosból a befelé özönlő tömeg miatt,

a túlzsúfoltságtól szinte levegőt sem lehetett kapni,

az embereket pedig az önkormányzat alkalmazottainak kellett irányítaniuk. A városlakók órákig nem tudtak hazajutni.

Ez még elviselhető tömeg Forrás: Flickr/hanspoldoja

A létszámstop csak egy intézkedés a sok közül, amit a városvezetés be akar vezetni.

A vendéglátóhelyek kevesebb széket és asztalt tehetnek a közterületekre a jövőben,

így több lesz a hely a sétára. Számos forgalomkorlátozást is bevezetnek, valamint megemelik az árakat is: a dubrovniki városfalra 150 kuna (6 ezer forint), míg a múzeumokba 120 kuna (5 ezer forint) lesz a belépő.

Veszélyben a világörökségi státusz

Hasonló problémákkal küzd a Krka Nemzeti Park is, ahol a Krka vízesés és a Plitvicei-tavak találhatók. Itt a turisták száma komolyan veszélyezteti a természeti örökség megtartását. Az UNESCO jövő februárig adott időt a nemzeti park vezetésének, hogy eleget tegyen kéréseiknek: akciótervet kell készíteniük arról, hogy a turisták mekkora számban, milyen feltételek mellett látogathatják a nemzeti parkot. A térség területrendezési tervét is összhangba kell hozni az előírásokkal.

Ellenkező esetben a térség lekerülhet az UNESCO világörökségi listájáról.

Plitvice is egyre népszerűbb célpont Forrás: Flickr/Nigel's Europe

A Plitvicei-tavakat 1,3 millió turista látogatja meg egy szezonban, és a környező üdülőtelepeken lakók száma is a kétszeresére nő ilyenkor. A szigorú előírások ellenére a látogatók sokszor letérnek az ösvényekről, ezért sok a baleset. Megfürdenek a tavakban, ami tilos. A turisták többsége is a túlzsúfoltságra panaszkodik.