Eszébe ne jusson elutazni ezekre a helyekre

Biztonsági térkép Utazási kockázatok
Vágólapra másolva!
A világ legveszélyesebb országai között turistacélpontok is vannak.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg kevés turistának jutna eszébe manapság elutazni Szíriába, Afganisztánba vagy Jemenbe, hiszen ezeket az országokat katonai konfliktusok, polgárháborúk sújtják, ahol

a látogató biztonságát semmi nem garantálja.

Az International SOS and Control Risks által most közzétett térképen valóban a legveszélyesebb területek között vannak ezek az országok, ám akadnak olyanok is, ahol egyébként sokan töltik a szabadságukat.

Palmüra romvárosát ugyan felszabadították a szír kormányerők, de a turisták visszatérésére még jó ideig várni kell Forrás: AFP/Maher Al Mounes

A térképen pirossal jelzik a veszélyes területeket, világos színekkel pedig a biztonságosakat. Magyarország a világos sárga színnel jelzett alacsony kockázatú kategóriába esik.

Mexikó és Egyiptom kedvelt célpontnak számít a turisták körében, ám a legfrissebb értékelés alapján kockázatosak, még ha csak egy részük számít is nagyon veszélyesnek. Ugyanez mondható el Indiáról, ahová szintén sokan látogatnak el, és Mianmarról, amelyet viszont épp most kezdenek el felfedezni a turisták.

Turisták érkeznek az egyiptomi Sarm es-Sejk repülőterére Forrás: AFP/Robin Utrecht

A világtérképre ránézve jól látszik, hogy a legveszélyesebb térségek többsége Afrikában van, míg a legnagyobb biztonságban Európában (azon belül is Észak-Európában és Svájcban), Észak-Amerikában, Kínában, Japánban, Ausztráliában és Új-Zélandon lehetünk. Meglepetések itt is akadnak:

Törökországot például a kifejezetten biztonságos országok közé sorolja az értékelés

az ott történt terrortámadások ellenére is (a törökországi nyaralásokról korábban itt írtunk).

Sokan félnek a terrorizmustól

A térképpel egy időben egy felmérést is közzétettek, amelyet az Ipsos More készített. Ebben a válaszadók 72 százaléka szerint nőttek az utazási kockázatok az elmúlt egy évben, 57 százalékuk szerint pedig jövőre még veszélyesebb lesz a világ. A legtöbben (51 százalék) a terrortámadásoktól félnek, holott

valójában továbbra is a kisebb bűncselekményektől, például a lopásoktól kell tartaniuk.

Az interaktív térképen nemcsak a klasszikus utazási kockázatokat lehet megnézni, hanem az egészségügyieket is, valamint azt, hogy mennyire biztonságos az utazás a közutakon. Ehhez a jobb felső legördülő menüben kell kiválasztani a megfelelő kategóriát.

Frissítés: A cikkben szereplő térkép alapból az egészségügyi kockázatokra volt beállítva, amire fel is hívtuk a figyelmet, hogy azt át kell állítani. Az intézettől időközben megkaptuk azt a beágyazó kódot, amely az utazási kockázatokat állítja be alapértelmezettként, most ez látható.

Szavazzon!

Önnek nőtt a veszélyérzete utazásai alatt az elmúlt egy évben?