Melyik legyen 2016 dunai szigete? Szavazzon!

dunai sziget kisoroszi
Vágólapra másolva!
Sokan előbb jutnak el a Kanári-szigetekre vagy legalábbis Krkre vagy Hvarra, minthogy a Szentendrei- vagy a Zebegényi-szigeten kirándultak volna. Természetesen nem ugyanaz az élmény, de azért jó, ha tudjuk, hogy a Dunán is vannak még felfedezésre váró csodák. A Dunai szigetek blog már negyedik éve választja meg az Év Dunai Szigetét, vegyen részt ön is a szavazáson!
Vágólapra másolva!

Magyarország egész területe a Duna vízgyűjtőjén terül el. Európa második leghosszabb folyójából (a Volga az első) nekünk 417 kilométer jut, és ezen a szakaszon még mindig több tucat szigetet találunk. Persze ma már,

a folyószabályozásokat követően a többségük nem igazi sziget.

Néhány csak magasabb vízállásnál válik szigetté, többet pedig a folyószabályozás során a parthoz kapcsoltak.

Legnagyobb dunai szigetünk, a Szentendrei-sziget csúcsa Kisoroszinál Forrás: Móser Imre

„Ha azokat vesszük szigetnek, amelyeket egész évben víz ölel körül, akkor ilyen tényleg nagyon kevés van – mondja a dunai szigetek blog működtetője, Szávoszt-Vass Dániel. – Ilyen például a Zebegényi-sziget.

Budapesten is csak három igazi sziget van,

a jól ismert Óbudai- és Margitsziget, és a teljesen ismeretlen Szerelem-sziget, amely a Hárosi-sziget öblében található. Aztán van olyan, mint például a Szalki-sziget, amely már egyáltalán nem sziget, ipari vasúti töltés és műút kapcsolta a parthoz.”

A Dunakanyar legszebb pontján van a Zebegényi-sziget Forrás: Selmeczi Kovacs Adam

1878-ban egy tudós pap, Ortvay Tivadar megpróbálta feltérképezni a magyarországi dunai szigeteket. Akkoriban a magyar Duna-szakasz Dévénytől Orsováig tartott, hossza meghaladta az ezer kilométert. Ortvay Tivadar 667 szigetet gyűjtött össze, de úgy vélte, még legalább 200 van, amit nem sikerült lajstromba vennie.

1878-ben ezek voltak Magyarország legnagyobb dunai szigetei:

1. Csallóköz 188519 hektár
1.b Szigetköz 37500 hektár (a cikkben, talán a még szabályozatlan Öreg-Duna miatt, mindkettőt az első helyen tüntette fel a szerző)
2. Csepel-sziget, 25711 hektár
3. Margita-sziget (Mohácsi-sziget) 17793 hektár
4. Szentendrei-sziget, 6138 hektár
5. Ostrova-sziget (Temessziget, Temes vármegye) 3918 hektár
6. Décsi-sziget (Tolna-vármegye) 3280 hektár
7. Pacaris-sziget (Bács-Bodrog vármegye, Újvidéktől keletre) 2076 hektár
8. Kalandos-sziget (Baranya vármegye, Veresmart és Monostorszeg között) 1508 hektár
9. Nagy Popovicza-sziget (Baranya vármegye, Apatin és Laskó között) 1397 hektár
10. Béda (Baranya vármegye, Kölked) 1371 hektár

A Dunai Szigetek blog idén negyedszer hirdeti meg az Év Dunai Szigete szavazást. 2013-ban a váci Kompkötő-sziget, 2014-ben az esztergomi Helemba-sziget, 2015-ben a kismarosi Kismarosi-sziget lett a nyertes. Idén erre a három szigetre szavazhatunk:

Egy korábbi győztes, a Helemba-sziget (hátul), az előtérben a Törpe-sziget Forrás: Wikipédia/Mitter Balázs

Hajdanvolt Fürdő-sziget, Budapest

Rendhagyó jelölés, ugyanis budapesti sziget még nem szerepelt az év dunai szigete szavazáson és olyan sem, amely már nem létezik. A Fürdő-szigetet 1874-ben tüntették el a folyószabályozást végző kotrógépek. Az Árpád hídtól északra, a pesti parthoz közel terült el. 700 lépés hosszú és mintegy 150 széles volt, és ezen az apró területen 50-60 meleg forrást számoltak meg a zátony Buda felőli részén.

Idén negyedszer hirdették meg a szavazást Forrás: Szávoszt-Vass Dániel

Egy jeges árvíz letarolta róla a fákat, de meghagyta a római fürdő nyomait, amelyet Szabó József az 1860-as években még dokumentált az itt feltörő hévforrásokkal együtt. Idén újra a kutatások előterébe került a sziget. Egy esetleges győzelem még több ember figyelmét hívhatja föl arra,

milyen értékeket pusztított el a folyószabályozás.

Szalki-sziget, Dunaújváros

A dunaújvárosiak kedvelt kiránduló- és üdülőhelye a Szalki-sziget. Idén itt tartották meg a Rockmaratont, de az év többi részében maga a nyugalom a parkosított sziget. A közelében állt a legelső római tábor, ennek helyén és köveiből épült fel később Pentelei monostor, amelyet azóta elnyelt a Duna.

Sztálinváros kikötője, szemben a Vörös Október Férfi Ruhagyár a Szalki-szigeten Forrás: Fortepan/Kurutz Márton

Mellékágában kapott helyet Dunaújváros kikötője, de ennek ára az volt, hogy a megközelíthetőség miatt töltésen épült utat és vasutat vezettek rá, így ma már csak félsziget. Remek halászcsárda, kemping, szabadidőpark működik itt, így szavazás után érdemes személyesen is felkeresni.

A Szalki-szigetet nagyon szeretik a dunaújvárosiak Forrás: Wikipédia/Dghdfgsdfg

Zebegényi-sziget, Zebegény

Tavalyi második lett, most újra indul a Zebegényi-sziget. A Dunakanyar apró, de valódi szigete fiatal képződmény, az előző századfordulón még nem jelölték a térképek. Száraz lábbal megközelíthetetlen, éppen ez adja a varázsát.

A Dunakanyar egyik legszebb településének szigete Forrás: Flickr/emzepe

Kavicszátonyain helybéliek és vízitúrázok telepednek meg nyaranta, télen vízimadarak veszik birtokba. Kis híján eltűnt a Dunáról, a nagymarosi gát által felduzzasztott víz teljesen elárasztotta volna. Szerencsére nem így történt, ezért a Fürdő-szigettel ellentétben a Zebegényi-sziget máig létezik és látogatható.

Szavazataikat itt adhatják le 2016. december 31-én éjfélig.