Módosította az ülőhelyek kiosztását a Wizz Air

Wizz Air Airbus A321ceo
Vágólapra másolva!
Csökkenhet az esélye, hogy ingyen egymás mellett utazhatunk.
Vágólapra másolva!

Már nem oszt ki ülőhelyeket a foglaláskor a Wizz Air azoknak az utasoknak, akik erre nem kívánnak pénzt költeni – hívta fel a figyelmet a Fapadosinfo. Korábban ez volt a gyakorlat, és többnyire egymás mellé kaptak helyet azok, akik egy foglaláson szerepelnek. Az automatikus helykiosztás azonban ezentúl csak az utasfelvételkor történik,

így előfordulhat, hogy akkorra már nem lesz hely egymás mellé.

Forrás: Wizz Air/Földházi Árpád

Megkérdeztük a Wizz Airt, mi tette szükségessé a módosítást. Azt a választ kaptuk, hogy a változás oka, "hogy

Az utas által lefoglalt ülőhelyek díja 1 és 31 euró között változik a Wizz Air díjszabása szerint. Az ülőhelyfoglalás azonban benne van a Wizz Air két magasabb díjcsmagjában a Wizz Plusban, illetve a nemrég bevezetett Wizz Góban is.