Oxigénmaszkban imádkoztak a bajba jutott repülőgépen

2017.03.20. 12:34

A haszid zsidókat szállító gépen hirtelen lecsökkent a nyomás, és kényszerleszállást kellett végrehajtani.

A Titan Airways Boeing 767-300 típusú gépe egy charterjáraton repült London Stansted repülőteréről a lengyelországi Rzeszówba. A repülő épp 37 ezer láb (11 278 méter) magasan járt Amszterdamtól délnyugatra, amikor nyomáscsökkenés okozta vészhelyzet miatt a személyzet 10 ezer lábra ereszkedett (3048 méter). Az oxigénmaszkok kinyíltak, sokan abban imádkoztak a fedélzeten.

A pilóták kényszerleszállást hajtottak végre az amszterdami repülőtéren, ahol komoly készültségben fogadták az érkező gépet. Egy mentőhelikoptert is a helyszínre vezényeltek, miközben a többi leszállásra készülő gépet a levegőben várakoztatták – írja az Aviation Herald.

A 262 utasból és a tízfős személyzetből szerencsére senki sem sérült meg. A járat hátralevő részét törölték. Az utasok egyik része más gépekkel tovább repült Lengyelországba, másik részük hazatért az Egyesült Királyságba.

Zarándokútra mentek

A járatot zsidók bérelték ki, hogy Elimelech Weisblum sírjánál imádkozzanak, aki a Rzeszów melletti Leżajskban (jiddisül Lizhensk) élt, és nagy szerepe volt a haszidizmus terjesztésében. Minden évben több száz haszid zsidó tesz zarándokutat az Egyesült Királyságból Lengyelországba a rabbi sírjához – számol be a The Sun.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK