Ide utazik a legtöbb magyar húsvétkor az idén

szórakozz, A legszebb húsvéti vásárok Bécsben, Ausztria, húsvét, húsvéti tojás,
Vágólapra másolva!
A tavalyihoz képest már most két és félszer több vendég foglalt szállást belföldi helyekre a négynapos húsvét idejére. Minden negyedik magyar Szép-kártyával egyenlíti majd ki a számlát, amelynek átlagos értéke 49 667 forint. A legtöbben Egerbe, Hajdúszoboszlóra, Budapestre, Gyulára és Siófokra látogatnak, persze előtte még böjtölünk: a magyarok 47 százaléka tartóztatja meg magát legalább nagypénteken.
Vágólapra másolva!

Nem kérdés, hogy a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítása bejött a magyaroknak. A Szallas.hu kutatásában részt vevők (közel kétezer embert kérdeztek meg) 90 százaléka kifejezetten örül a döntésnek, és persze sokan ki is használják. A tavalyi húsvéthoz képest például már most két és félszer annyian foglaltak szállást belföldön, de a külföldre irányuló forgalom is megugrott.

Több mint háromszor annyian utaznak az országhatáron túlra, mint tavaly húsvétkor.

„A húsvét általában véve is utazós ünnep, de ez most még inkább igaz, hiszen minden harmadik foglalás három éjszakára, vagyis négy napra szól” – mondta Mészáros Judit, a Szallas.hu marketingmenedzsere.

Siófok nem csak nyáron népszerű Forrás: Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület

A vendégsereg harmada hotelben keresi az ünnepi kikapcsolódást, amit népszerűségben a vendégház, az apartman és a panzió követ.

Az átlagos foglalási érték 49 667 forint,

és minden negyedik magyar Szép-kártyával egyenlíti majd ki a számlát. Az előfoglalások alapján Eger a legnépszerűbb, a Heves megyei települést sorrendben Hajdúszoboszló, Budapest, Gyula és Siófok követi.

Eger a legnépszerűbb úti cél idén húsvétkor Forrás: Lantos Gábor

Hús, alkohol, házasélet

A legtöbben már pénteken útnak indulnak, de előtte, illetve aznap még sanyargatják magukat egy kicsit. A Szallas.hu kutatásában részt vevők közel fele (47 százalék) böjttel várja az ünnepet, de többségük csak egy „kicsit” fogja vissza magát. A 40 napos megtartóztatás száz böjtölőből csak háromra jellemző. Főként a húst vonjuk meg magunktól, ezt követi az alkoholabsztinencia, de

száz honfitársunkból hét még a házaséletről is lemond

a húsvét előtti időszakban, de legalább nagypénteken.

Top 10 település az előfoglalások alapján:

1. Eger

2. Hajdúszoboszló

3. Budapest

4. Gyula

5. Siófok

6. Szeged

7. Nyíregyháza

8. Miskolctapolca

9. Szilvásvárad

10. Pécs