Alig tudott felemelkedni az Air France gépe

2017.04.26. 05:00

Az Air France Airbus A340-300 típusú gépe Kolumbia fővárosából, Bogotából Párizsba indult a fedélzetén 275 utassal, a felszállásból azonban majdnem tragédia lett. A repülő ugyanis alig tudott elemelkedni a 3800 méteres futópálya végén: a minimálisan előírt 35 helyett mindössze 5 láb (1,5 méter) magasan szállt a betoncsík végén. 

A március 11-én történt incidens után más esemény nem történt az út során, és a gép rendben leszállt Párizsban. A francia repülésbiztonsági hivatal (BEA) azonban a most nyilvánosságra hozott jelentésében az esetet súlyos incidensnek minősítette, és közös vizsgálatot indított a kolumbiai hatóságokkal. A BEA szerint a repülőgépnek abnormálisan hosszú táv kellett a felszálláshoz – írja az Aviation Herald

A bogotái repülőtér 2548 méter magasan van, és ilyen magasságban a repülőgépeknek nagyobb távolság kell a felszálláshoz, mint a tengerszinthez közel, mert a ritkább levegőben kisebb a felhajtóerő, és csökken a hajtóművek teljesítménye is. Az Airbus A340 típus számára azonban elvileg elegendő a 3800 méteres futópálya az elemelkedéshez. 

Máris lépett az Air France 

Az Air France közleménye szerint hasonló eset történt ugyanazzal a repülővel idén április 4-én is. Azonnali biztonsági intézkedésként a légitársaság 5-8 tonnával csökkentette a repülőgép maximális felszállási tömegét. Ezt a rakomány vagy az üzemanyag-mennyiség csökkentésével lehet elérni, utóbbi esetben be kell iktatni egy tankolási megállót a karibi Guadeloupe-on. 

Képünk illusztrációForrás: Flickr/Lord of the Wings©

Azt is fontolóra veszik, hogy a jövőben Boeing 787-essel repülik az útvonalat, ha kiderül, hogy az ok az A340-300 teljesítménye lenne. Ezzel kapcsolatban az AirLive.net azt írja, hogy tavaly novemberben a Lufthansának is problémája volt a felszállással Bogotában egy ugyanilyen Airbus-típussal. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK