Gondolja meg, hova utazik nyáron: itt a terrortérkép

2017.05.27. 06:39

Közeleg a nyár, ilyenkor sokan tervezik az utazásukat. Az elmúlt hónapok terrorcselekményeinek fényében azonban nem árt tisztában lenni azzal, milyen veszélyek leselkednek ránk az egyes országokban. Ehhez kínál segítséget az a térkép, amelyet a Telegraph készített a brit külügyminisztérium utazóknak készített ajánlása alapján. A térképen a zöld szín jelenti a legkisebb veszélyt, majd a sárga és a narancssárga következik, végül bordó színnel jelölik a legnagyobb kockázatot. 

A kockázatok fokozódását jelzi, hogy tavaly 12 országban nőtt a terrorveszély – ezek mindegyike afrikai vagy közel-keleti ország –, és egyben sem csökkent. Idén eddig öt országban romlott a besorolás (Koszovó, Mauritius, Szingapúr, az Egyesült Államok és Zambia), háromban viszont javult (Etiópia, Görögország és Írország). 

Ha megnézzük a térképet, szembetűnő, hogy az afrikai és közel-keleti országok mellett a magas veszélyességű csoportba tartozik számos európai állam is, amely hagyományosan kedvelt úti célja a turistáknak. Üdítő kivételnek számít Kelet-Közép-Európa, köztük Magyarország is, ahol a terrorveszély a legalacsonyabb szinten van. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK