Hogyan lehet megelőzni a betörést a nyaralás alatt?

Balatoni nyári illusztrációk Balaton, nyár, tömeg, vízpart
Strandolók a Balatonakarattyai szabadstrandon (korábbi felvétel).
Vágólapra másolva!
Vakációzáskor félünk leginkább attól, hogy betörnek, mégis világgá kürtöljük a Facebookon, hogy nyaralunk. A Szallas.hu friss kutatása szerint leggyakrabban az anyósra vagy szomszédra bízzuk a lakást, de akadnak házi barkácsmegoldások is arra, hogy távol tartsuk a besurranó tolvajokat.
Vágólapra másolva!

Öt honfitársunkból négy gondolja úgy, hogy nyaralás idején a legnagyobb a betörés esélye, hiszen ilyenkor rajtuk kívül akár több szomszéd is őrizetlenül hagyja otthonát – derült ki a Szallas.hu friss felméréséből. „A félelmünk lehet a magyarázat arra is, hogy

– ismertette a részleteket Mészáros Judit, a Szallas.hu marketing menedzsere. Nyaralás alkalmával a nagy többség egyébként jobban félti azt, ami eszmei értékkel bír, szemben azokkal a tárgyakkal, melyek ugyan drágák, de pótolhatók.

Arról ugyanakkor már megoszlanak a vélemények, hogy szabad-e a nyaralást világgá kürtölni a közösségi médiában: minden harmadik utazó már az üdülés alatt is tudatja a világgal, hogy milyen jól érzi magát otthonától távol, ugyancsak egyharmaduk kizárólag nyaralás után teszi közzé kedvenc fotóit, míg a többiek – különösen a férfiak – semmilyen formában nem kommunikálnak az utazásról.

Fénnyel, hanggal, anyóssal tartjuk távol a betörőket

Az üres lakás védelmére persze megvannak a bevett praktikák. Öt magyarból négy ilyenkor megkér valakit, hogy nézzen rá akár naponta az üres lakásra. Vannak, akik pusztán az otthonmaradó ebre bízzák a házőrzést, míg ötből egy családnál riasztó is van. Ez utóbbihoz képest jelent további biztonságot a kamerarendszer és a távfelügyelet, bár ezt csak elvétve használjuk.

Ki vigyáz az értékekre otthon? Fotó: Origo

Vannak persze leleményesebb utazók is, akik úgy tesznek, mintha otthon tartózkodna valaki, így például égve hagyják a lámpát, vagy bekapcsolják a rádiót. Előfordulnak fifikásabb megoldások is: többen arról számoltak be, hogy kulcsot adnak anyósnak, más rokonnak vagy a szomszédnak, hogy minden nap gondoskodjon a redőnyök felhúzásáról és leengedéséről, épp úgy, mint amikor otthon van valaki.

„Kimondottan betörőriasztó trükköket is megismertünk a felmérésből:

akadt például házilag barkácsolt mozgásérzékelős lejátszó, mely kutyaugatást produkál,

egy családfő pedig üres befőttesüvegeket hord a bejárati ajtó közelébe, hogy a csörömpöléssel késztesse futásra a betörőt. Az értékek elrejtésére is alkalmaznak trükköket, bár ezt nyilvánvalóan már kevesen osztották meg. Itt a legextrémebb megoldás az otthon tartott készpénz fagyasztóban történő tárolása volt" – tette hozzá Mészáros Judit.

A széf viszont nem kell a szobába

A strandon, vízparton is megtesszük a szükséges óvintézkedéseket: szinte senki nem visz magával nagyobb értéket, és többnyire valaki mindig ott marad felügyelni a holmikat. A jól bevált „letakarós módszer" is töretlenül népszerű, illetve

a vízhatlan nyakba akasztós „pénztárcákat" is kedveljük.

Bár otthon félősek vagyunk, nyaralás alkalmával háromból ketten nem kérnek széfet a szobájukba, és csak a válaszadók egyötöde fizet inkább többet, de ragaszkodik az értékmegőrzéshez vagy a szobában lévő széfhez.