Földre lökte az utast a United Airlines alkalmazottja

2017.06.15. 11:16

A 71 éves férfi csak ki szerette volna kicserélni a beszállókártyáját.

Újabb botrány alakult ki a United Airlines körül, amely az utóbbi hetekben sorra került be a hírekbe az utasok helytelen kezelése miatt. A légitársaság nemrég azért került célkeresztbe, mert egy Dr. David Dao nevű utast erőszakkal levonszoltak a fedélzetről túlfoglalás miatt. Ezúttal egy 71 éves férfi a szenvedő alany, akit a houstoni repülőtéren az egyik alkalmazott a földre lökött.

A vita azzal kezdődött, hogy Ronald Tigner szerettte volna kicseréltetni a beszállókártyáját, mert az olvashatatlan volt. Ezt az alkalmazott, Alejandro Anastasia megtagadta, majd káromkodott Tignerrel. Amikor az utas válaszolt, Anastasia a földre lökte őt. Percekig senki sem segített a mozdulatlanul fekvő férfi férfinek.

Az ipari kamerán rögzített incidens még 2015-ben történt, de a Tigner most több millió dolláros pert indított a légitársaság ellen. „Az szeretnénk, ha előjönnének azok az emberek, akiket úgy kezeltek, mint Tigner vagy Dao urat" – idézi a Travel Mole Tigner ügyvédjét. Tigner egyébként maga is ügyvéd.

Anastasia ellen akkor idős ember ellen elkövetett testi sértés miatt bűnvádi eljárást kezdtek. Pénzbírságra büntették, bocsánatkérő levelet kellett írnia, és dühkezelési tanfolyamra kellett járnia.

A United a bejelentésre azzal válaszolt, hogy látták a 2015-ös videót, amelyen egy United-alkalmazott teljesen elfogadhatatlan módon viselkedik. Ez az alkalmazott már nincs a kötelékükben" – szögezi le a közlemény, amely szerint az ilyen viselkedés nem tükrözi a cég értékeit. A társaság azt ígéri, hogy alaposan megvizsgálja az esetet, és őszintén bocsánatot kér az utastól.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK