Csúnyán összebalhézott a Ryanair a kijevi repülőtérrel

Ryanair repülőgép Boeing 737-800 B737
Vágólapra másolva!
Volodimir Omeljan ukrán infrastrukturális miniszter a kormány elé terjeszti Pavlo Rjabikinnak, a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtér igazgatójának a menesztését, amiért a Ryanair ír diszkont légitársaság mégsem indít járatokat Ukrajnából számos európai városba, köztük Budapestre - közölte kedden a tárcavezető az Ukrajinszka Pravda hírportál érdeklődésére.
Vágólapra másolva!

A miniszter a szerdai kormányülésen készül tárgyalni az indítványt. Szerinte ugyanis a Boriszpil igaztója a felelős azért, mert a legnagyobb európai diszkont légitársaság, a Ryanair szerződése a kijevi, valamint a lembergi (lvivi) reptérrel meghiúsult.

Kinek van igaza?

A Ryanair vezetése hétfőn este jelentette be, hogy mégsem indítja el járatait Ukrajnából, mert szerinte a kijevi nemzetközi reptér igazgatója nem hajlandó teljesíteni a légitársaság és az ukrán infrastrukturális minisztérium előzetes megállapodását, és

teljesíthetetlen feltételeket támasztott a vállalattal szemben.

Rjabikin ugyanakkor azt állította, hogy ha megkötötte volna a megállapodást a légitársasággal annak feltételei szerint, az évi kétmilliárd hrivnya, vagyis több mint 20,7 milliárd forint bevételkiesést eredményezett volna a Boriszpil repülőtérnek.

Forrás: Polesz Ábel

A Ryanair hétfőn döntött váratlanul úgy, hogy törli minden ukrajnai járatát oda és vissza. Azt ígérte, hogy a már megvásárolt repülőjegyek árát visszatéríti az utasoknak. A légitársaság azt tervezte, hogy

négy kijevi és hét lembergi járatot indít európai városokba.

A Ryanair repülőgépei hetente kétszer közlekedtek volna - a korábbi tervek szerint ősztől - Budapest és a nyugat-ukrajnai Lemberg (Lviv) között.