Embertelen körülmények között vártak a repülőgép utasai

Air Transat Airbus A330-300
Képünk illusztráció
Vágólapra másolva!
A rendőrséget hívták segítségül egy repülőgép utasai Kanadában, miután egy nem tervezett köztes landoláskor hosszú órákat töltöttek a fedélzeten víz, élelem és légkondicionálás nélkül az ottawai repülőtéren.
Vágólapra másolva!

A kifutópályán töltött negyedik óra után érkeztek az első segélyhívások a 911-re - közölte az Ottawai Nemzetközi Repülőtér. Az Air Transat légitársaság Brüsszelből Montrealba tartó járatának fedélzetén 336-an utaztak.

A hívásokra a géphez érkező segítők észrevették, hogy a légkondicionálás nem működik.

Kinyittatták a gép ajtóit és vizet osztottak szét az utasok között, egyikük orvosi ellátást is kapott.

Képünk illusztráció Forrás: Flickr/BriYYZ

Az egyik utas, Maryanne Zehil elmondta, összesen hat órát töltöttek a kifutópályán a kényelmetlenül meleg repülőgépben. Amikor végre ivóvizet kaptak, már 15 órája ültek a gépen.

- mondta Zehil.

A Transat a késedelmet a repülőtér nagy forgalmával indokolta, ami miatt a repülőtér sem lépcsőt, sem vizet vagy üzemanyagot nem tudott a gép rendelkezésére bocsátani. A repülőtér szerint azonban lépcsővel és buszokkal is készen álltak arra, hogy a reptér épületébe szállítsák az utasokat, a légitársaság és

a legénység azonban "nem volt kommunikatív",

és nem reagáltak a repülőtér ajánlatára.