Budapestről is elérhető lett a Ryanair forradalmi újítása

2017.08.16. 13:07

A Ryanair nemrég kezdte el tesztelni Róma Fiumicino repülőterén azt a forradalmi változásnak számító újítását, hogy csatlakozó járataira – a hagyományos légitársaságokhoz hasonlóan - közvetlen átszállást biztosít. Eddig nem bajlódott ezzel: az utasnak ki kellett vinnie a feladott poggyászát a transzferállomáson, és újra becsekkolni a következő szakaszra. Az új rendszerben egy foglaláson lehet lefoglalni az átszállásos célpontokhoz tartozó két szakaszt, és csak egyszer kell feladni a poggyászt, az végigmegy a célponting.

Nem biztos, hogy megéri

Az ír fapados társaság most azt jelentette be, hogy két, Budapestről induló úti célra, Ibizára és Portóra is kiterjeszti ezt a lehetőséget Milánó-Bergamón keresztül. Megnéztünk októberre néhány dátumot Portóra (a legolcsóbb viteldíjakat mutató keresőbe egyelőre még nem kerültek be ezek a célpontok, csak a közvetlen foglalási rendszerbe). Ezek alapján a legolcsóbb ár 34 412 forint volt oda vissza, odafelé 3 óra 20 perc átszállási idővel Bergamóban, vissza pedig 4 óra 35 perccel. Ennél a Wizz Air WDC-tagsággal valamivel olcsóbban kínál Portóba közvetlen járatot, ráadásul október végétől náluk is ingyen felvihető a nagy kézipoggyász.

A Ryanair gépe a Hősök teréről fényképezve

Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Ahogy az a fenti példából is látszik, a Ryanair új szolgáltatása nem feltétlenül versenyképes egyelőre a versenytársak ajánlatával összehasonlítva. Hiába olcsók az egyes szakaszok, azok ára összeadódik, ráadásul a légitársaság több órás átszállási időket kínál.
Igazán nagy dobás az lenne, ha a kombinált jegyek ára olcsóbb lenne, mint a külön szakaszok összege, illetve rövidülne a várakozási idő a transzferállomáson.Elképzelhető, hogy az előbbire előbb-utóbb sor kerül, az átszállási idővel azonban vélhetően kevésbé lesz engedékeny a Ryanair, hiszen innentől kezdve az ő felelőssége, ha egy gépe lekési a csatlakozást.

Jelenleg összesen 50 olyan útvonalon vehető igénybe ez a szolgáltatás, ahol Milánó-Bergamóban kell átszállni, és 10 olyanon, ahol Róma Fiumicino repülőterén. A jövőben azonban fokozatosan más repülőterekre is kiterjeszti ezt a szolgáltatást a Ryanair.

Mostantól a Wizz Airnél lehetőség van a viteldíj zárolására – jelentette be a társaság. A Ryanairnél ez 24 órán keresztül lehetséges, és ezért 850 forintot kell fizetni, a WIZZ-nél 48 óriág tartják az adott árat 950 forintos díj ellenében. A Wizz Airnél a viteldíjzárolás az indulási dátum előtt több mint 7 nappal elvégzett foglalások esetében alkalmazható, retúr foglalás esetén az első út időpontjától számítva.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK