Utasbosszantó húzás a Wizz Airtől

2017.08.24. 12:37

A korábbi 30 napról mindössze 48 órára csökkentette a Wizz Air azt az időt, amely a járatindulás előtt rendelkezésre áll az internetes utasfelvételre az ülőhelyet nem választó utasok számára – fedezte fel a változást a Fapadosinfo blog. A sokak számára fontos és hátrányos lépésről egyébként a légitársaság semmiféle sajtóközleményt nem adott ki. 

A társaság honlapján az utasfelvételt szabályozó részben ez szerepel:

„Az internetes utasfelvétel a menetrend szerinti indulást megelőző 30 napon belül, de legkésőbb a járat indulása előtt 3 órával érhető el, ha 2017. augusztus 15. előtt foglalt, illetve ha 2017. augusztus 15-én vagy azt követően a foglalás során ülőhelyet is vásárolt. 
Ha nem választott ülőhelyet a 2017. augusztus 15. után végzett foglalása mellé, az utasfelvételt csak az indulás előtt 48 órával nyitjuk meg. Ha a visszaútra nem választott ülőhelyet, az utasfelvétel erre az útszakaszra a kimenő járat utasfelvételének megnyitása után nyílik meg, legfeljebb 15 nappal a járat indulása előtt.”

Amint az idézetből látszik, az intézkedés már augusztus 15-én életbe lépett, de az ezt megelőző foglalásokra még nem vonatkozik. Némi könnyebbség, hogy ha a visszaút ugyanazon a foglaláson szerepel, akkor arra is elvégezhető az online becsekkolás az odaúttal együtt, feltéve, hogy a visszatérés 15 napon belülre esik.

Forrás: Wizz Air/Földházi Árpád

A roamingdíjak idei eltörlése az Európai Unióban ugyan könnyebbé tette az internetezést ezen országokban, de a Wizz Airnek több olyan célpontja is van, amely ezen kívül esik. Ott bizony most keresni kell majd egy internetkávézót, egy ingyenes wifit, vagy vállalni kell a magas roamingdíjat, hogy az utazó elvégezze a visszaút előtti becsekkolást, ha az 15 napon kívülre esik, vagy külön foglaláson szerepel. Ráadásul arra is figyelni kell, hogy melyik repülőtéren fogadják el a mobil beszállókártyát, ami ugyan nagy könnyebbség, ám több helyen még mindig ragaszkodnak a papírhoz, amit valahol ki kell nyomtatni.

A Wizz Airnek az alábbi kérdéseket tettük fel a változás kapcsán:

  • Mivel indokolja, hogy az ülőhelyet nem választó utasok számára 30 napról 48 órára csökkentette a Wizz Air az online utasfelvétel lehetőségét?
  • Miért nem adott erről tájékoztatást a sajtónak?
  • Nem tartja-e túl rövidnek a 48 órás intervallumot az online utasfelvételre?
  • Nem tervezi-e felsorolni a honlapján, hogy mely repülőtereken lehetséges a mobil utasfelvétel, illetve az internetes utasfelvétel?

A társaság a következő közleményt küldte:

"A Wizz Air folyamatosan arra törekszik, hogy javítson szolgáltatásain és jobb utazási élményt nyújtson minden utasának. 2017. augusztus 15-ével néhány ponton változott meg az ingyenes, on-line bejelentkezés folyamata. Mindazon ügyfelek számára, akik előre kiválasztják kedvenc ülőhelyüket vagy a WIZZGO vagy a WIZZ Plus szolgáltatásokkal élnek, az on-line bejelentkezésre - mind az induló mind a visszaérkezést biztosító járatok esetében – lehetőség van 30 nappal az indulást megelőzően.

Az ingyenes helyhez jutást előnyben részesítő utasok számára az on-line bejelentkezésre az induló járat esetén 48 óra, a visszaérkezést biztosító járat esetén pedig 15 nap áll rendelkezésre a beszállást megelőzően.

A Wizz Air továbbra is elkötelezett az utasai felé, és reméli, hogy ezek a változások még nagyobb rugalmasságot kínálnak az utasai számára, és több lehetőséget arra, hogy kiválaszthassák a kedvenc ülőhelyüket! "

A Ryanair már meglépte

A Wizz Air versenytársa, a Ryanair már tavaly novemberben meglépte ezt az utasbosszantó lépést. Ők akkor egy hétről négy napra szállították le az indulás előtti becsekkolás lehetőségét azok számára, akik nem fizetnek pluszdíjat az ülőhelyválasztásért. Akik fizetnek, azoknak júniusban 30-ról 60 napra emelte ezt az időt a légitársaság. A Ryanairnél ugyanakkor nincs könnyebbség a visszaútra: az ülőhelyért nem fizetők esetében ugyanúgy a négynapos szabály vonatkozik. Később az is kiderült, az ír fapados társaság szétülteti azokat az egy foglaláson szereplő utasokat, akik nem fizetnek külön az ülőhelyért, ezzel ösztönözve őket a fizetős ülőhelyválasztásra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK