Ezeken a járatokon dalra fakadnak a légiutas-kísérők

2017.09.13. 13:04

Színház az egész világ, mostantól már a levegőben is. A három felvonásos, interaktív darabot a repülőgép személyzete adja elő. A szórakoztatáson kívül a cél az, hogy az utasok képet kapjanak az izlandi életérzésről, és némi betekintést nyerjenek a szigetország történelmébe, sőt jövőjébe is.

Az ötlet egy nemzetközi felmérés kapcsán merült fel, amelyből az derült ki, hogy az utasok egyharmada szívesen választana olyan járatot, amelyen a jegy áráért – bónuszként – élő performance-szal kedveskednek neki. Az Icelandair szinte azonnal nekilátott a megvalósításnak, és már túl is vannak a premieren. Első fedélzeti színielőadásukat szeptember 8-án láthatták a London-New York járat utasai.

Állítólag nem volt nehéz összeállítani a stábot, a személyzet tagjai között bőven akadnak profi vagy még fel nem fedezett zenészek, táncosok, komikusok, színészek. Ennek ellenére a légitársaság továbbképzési lehetőséget is biztosított számukra, ha fejleszteni akarták előadói képességeiket.

A színházi járatokon kívül az Icelandair más meglepetést is tartogat 80. születésnapja alkalmából. 2018 márciusáig a társaság utasai felár nélkül megszakíthatják útjukat Izlandon, és akár egy hétig az országban „vesztegelhetnek”, mielőtt továbbrepülnének eredeti célpontjukra. Ha valakit érdekel ez a lehetőség, nincs más dolga, minthogy a beszállókártyáját „stopover passra” (a repülés megszakítását engedélyező igazolvány) váltsa.

A következő színházi járatokról itt tudakozódhatnak. Az Icelandair légitársaság 37 európai és 35 észak-amerikai városba indít rendszeresen járatokat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK