Napi negyven-ötven járatát törli a Ryanair a szabadságolások miatt

Vágólapra másolva!
A Ryanair fapados légitársaság bejelentette, hogy a következő másfél hónapban napi 40-50 járatot lesz kénytelen törölni a személyzet beragadt szabadságai miatt. A helyzet azért állt elő, mert a járatok pontatlansága miatt a Ryanair új menetrendre tér át: eddig áprilistól márciusig tartott az „évad", most viszont átállnak a januártól decemberig tartó rendszerre.
Vágólapra másolva!

Az intézkedésre a légitársaság vezetése szerint azért volt szükség, mert szeptember első két hetében 90 százalékról 80 százalék alá zuhant a járatok pontossága – tudósított a Gardien.

Mivel a nyári főszezonban a személyzet nemigen megy szabadságra, a légitársaság legtöbb dolgozója szeptember-októberben veszi ki éves szabadságát. Ezzel a lehetőséggel most a szokásosnál is többen élnek, mert attól tartanak, hogy az évkezdés változása miatt esetleg elveszhetnek a szabadnapjaik.

Tömegesen mennek szabadságra a Ryanair munkatársai Forrás: Ryanair

A járatritkítás oka tehát főként a személyzethiány, de a légitársaság a brit, német és spanyol légiirányítás kapacitásának elégtelenségére, valamint a franciaországi sztrájkokra is hivatkozik, amikor a kényszerű lépést indokolja.

A Guardian szerint 90 százalékos kihasználtság mellett

napi 40 járattörléssel számolva 285 ezer utazást érint az intézkedés.

A Ryanair pénteken e-mailben értesítette az utasokat a változásról, és visszatérítést vagy pótdíjmentes járatváltást ajánlott nekik kárpótlásul. Az utasok közül többen dühösen reagáltak a hírre, és azzal vádolták a társaságot, hogy tönkretette a hétvégi terveiket.