Megjósolta saját halálát az Amazonason végigkajakozó nő

2017.09.21. 13:10

A 43 éves Emma Kelty nagy álma volt, hogy egyedül végigkajakozza az Amazonast, amely a legbővizűbb és a Nílus után a második leghosszabb folyó a világon. A brit iskolaigazgató ezért feladta állását, és belevágott a kalandba, amely végül tragédiával végződött.

A brazil rendőrség azután kezdte el keresni őt, hogy vészjeleket adott le Brazília egy távoli részén, Coari és Codajas között. A kajakját meg is találták egy partszakaszon, néhány személyes tárgyával együtt, őt azonban hiába keresték.

A helyi jelentések szerint azon a környéken több támadás is volt már, amelyeket drogkereskedők és folyami kalózok hajtottak végre, és az a rendőrfőnök is eltűnt, aki a gengszterekkel szembeszállt. A helyiek csak vízi patkánynak nevezik az ottani fegyveres fosztogatókat.

A rendőrség később elfogott egy 17 éves fiút, aki egy olyan banda tagja volt, amely megpróbálta eladni Kelty telefonját, táblagépét és GoPro kameráját. A fiú elmondta, hogy egy lefűrészelt csövű puskával lelőtték a kajakozó nőt. Az áldozat holttestét ezután a vízbe dobták - írja a Telegraph.

A nő tudta, hogy veszélyes vizeken kajakozik. Három nappal azelőtt, hogy utoljára hallottak felőle, szó szerint ezt írta a Twitter-oldalán: „Tehát Coariban vagy környékén (100 km-re innen) el fogják lopni a csónakomat és meg fognak ölni. Szép.”

Később, egy másik posztjában arról számolt be, hogy találkozott 50 motorcsónakos fickóval, akiknél íj volt. Ezt később 30-ra módosította.

Keltynek nem ez volt az első ilyen vállalkozása. 2015-ben egyedül szelte át gyalog az Egyesült Államokat a mexikói határtól Kanadáig. Idén januárban pedig a hatodik nő lett a világon, aki - 90 kg-os szánját maga mögött húzva – egyedül elérte a Déli-sarkot.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK