Jobb, ha elkerüli ezeket a reptereket

Iraklio Heraklion repülőtér
Vágólapra másolva!
Három gyönyörű görög sziget is van közöttük.
Vágólapra másolva!

Idén is közzétette éves olvasói felmérésének eredményét a Sleeping in Airports portál, amely repülőterek értékelésével foglalkozik. A felhasználóknak olyan tényezőket kellett osztályozniuk, mint a kényelem, a szolgáltatások, az étkezési lehetőségek, az útlevél- és biztonsági ellenőrzés, az ügyfélszolgálat, a tisztaság, a tájékozódás és az alvólehetőségek.

A legrosszabbnak értékelt repülőtereken az utazás rémálom,

ahol senki sem törődik azzal, hogy az utazók jól érezzék magukat. Ezeken a helyeken az utasok néha le sem tudnak ülni, a mosdókban nincs víz vagy vécépapír, nem takarítanak rendesen, az alkalmazottak pedig udvariatlanok az ügyfelekkel. Az alábbi kép Európa legrosszabb repülőterén, a krétai Irakilóban (Heraklion) készült csúcsforgalom idején.

Az idei toplistára nemcsak fejlődő országok légikikötői kerültek fel, hanem európaiakat is lehet találni rajta szép számmal. Ráadásul az első tíz között három olyan gyönyörű görög sziget reptere is szerepel, amelyek egyébként alapvetően a turizmusból élnek. De olyan európai nagyvárosok repülőterei is szégyenpadra kerültek, amelyek alapvetően fapados légitársaságokat szolgálnak ki.

A legrosszabb repülőterek

1. Juba Nemzetközi Repülőtér, Dél-Szudán
2. Dzsidda Abdulaziz Király Nemzetközi Repülőtér, Szaúd-Arábia
3. Port Harcourt Nemzetközi Repülőtér, Nigéria
4. Kréta Iráklio Nemzetközi Repülőtér, Görögország
5. Lagos Murtala Muhammed Nemzetközi Repülőtér, Nigéria
6. Szantorini Fíra Nemzeti Repülőtér, Görögország
7. Dar-esz-Szalam Julius Nyerere Nemzetközi Repülőtér, Tanzánia
8. Rodosz Nemzetközi Repülőtér, Görögország
9. Párizs Beauvais-Tille Repülőtér, Franciaország
10. Taskent Nemzetközi Repülőtér, Üzbegisztán
11. London Luton Nemzetközi Repülőtér, Egyesült Királyság
12. Róma Ciampino Nemzetközi Repülőtér, Olaszország
13. Katmandu Tribhuvan Nemzetközi Repülőtér, Nepál
14. New York City LaGuardia, Egyesült Államok
15. Hanía Nemzetközi Repülőtér, Görögország

A portál olvasóinak szavazat alapján a világ legjobb repülőtere a szingapúri Changi Nemzetközi Repülőtér lett, amelyről itt írtunk korábban beszámolót. Európában Helsinki légikikötője vitte el a pálmát.

A Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a 14. lett a kontinensünkön.

A ferihegyi reptér két éve a 31. volt, tavaly viszont nem került be az első 40-be Európán belül.

A részletes idei listákat itt nézheti meg.