Alighanem ez a világ legkülönlegesebb pizzériája

Cloud 9 Fidzsi
Vágólapra másolva!
Csak hajóval lehet eljutni rá, és nem olcsó, de az élmény egyedülálló. A Fidzsi-szigetekig kell érte elrepülni.
Vágólapra másolva!

Ha az ember pizzériáról hall, általában nem a luxus jut eszébe. A Fidzsi-szigeteken egyikének közelében azonban van egy étterem, amely egészen kivételes élményt kínál. A Cloud 9 egészen pontosan a Viti Levi sziget partjától nem messze található, és

az benne a különleges, hogy a türkizkék vízen úszik.

Forrás: Cloud 9

A Cloud 9 persze nem csupán egy pizzéria és bár, de azoknak is programot kínál, akik aktív kikapcsolódásra vágynak. Lehet jetskizni és motoros szörön szelni a hullámokat, de parasailinggel (ejtőernyős vízisí) meg lehet nézni Modriki szigetét, ahol a Számivetett (Cast Away) című filmet forgatták Tom Hanksszel és Helen Hunttal. De ha valaki csak lazítani akar a napernyők alatt, azt is megteheti kellemes zenére.

Forrás: Cloud 9

Amint az sejthető, a Cloud 9-ben pizzázni nem olcsó mulatság. A partról 9-kor indul hajó óda, amely 45 perc alatt teszi meg a távot, vissza pedig délután 3-kor viszi a vendégeket.

Az ára 229 fidzsi dollár (30 ezer forint), amiből 60 dollár (7700 forint) levásárolható az étteremben

áll a hely honlapján. Akinek van hidroplánja vagy jetskije, azzal is jöhet, fizetni viszont kártyával lehet, készpénzt nem fogadnak el.

Forrás: Cloud 9/www.anaischaine.com/Anais Chaine

Ha pedig valaki ide akarja szervezni a szülinapi buliját, az is megoldható. Az egész hely kibérelhető ugyanis fél vagy egy napra étel- és italfogyasztással. A Daily Star cikke szerint négy óráért 5000 amerikai dollárt, azaz 1,33 millió forintot kell fizetni.

Forrás: Cloud 9

A Fidzsi-szigetekről korábban itt írtunk beszámolót.