Ön a fedélzeten hagyná a kézipoggyászát, ha ég a repülő?

2018.02.22. 10:02

Több utas sem volt hajlandó a csomagja nélkül elhagyni a fedélzetet az American Airlines gépét, amikor az a chicagói repülőtéren kigyulladt 2016-ban – áll az Nemzeti Közlekedésbiztonsági Tanács (NTBS) most közzétett jelentésében. Ebben az is szerepel, hogy az elmúlt évek során az evakuálások negyedét hátráltatta, hogy az utasok magukkal akarták vinni a kézipoggyászukat.

A légitársaságoknak előírják, hogy vészhelyzet esetén 90 másodpercen belül evakuálni kell mindenkit a fedélzetről. Ennek betartása különösen fontos, ha a balesetet szenvedett gépen tűz üt ki. A csomagjaikhoz ragaszkodó utasok jelentősen hátráltatják a kiürítést, amint az a chicagói esetről készített videón is látszik. Ennek során egy ember súlyosan, húszan pedig könnyebben megsérültek.

A jelentés közzététele után az NTBS vezetője felvetette, hogy rójanak ki büntetést a renitens utasokra. A bírsággal talán kevésbé aggasztja majd őket a Gucci-táskájuk sorsa" – idézi Robert Sumwaltot a Daily Mail. A szervezet arra kéri a Szövetségi Repülésügyi Hatóságot, hogy vizsgálja meg, mit lehetne tenni az utasok eltántorítására poggyászügyben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK