Ezeken a reptereken még a veszteglés is élmény

Mumbai International Airport
A mumbai nemzetközi repülőtéren 5200 férőhelyes parkoló és 21 000 négyzetméteres bevásárlóközpont várja az utazókat
Vágólapra másolva!
A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (Airports Council International) széleskörű közvélemény-kutatást végzett, hogy kiderítse, a világ mely repülőterein a legkellemesebb tartózkodni. 84 ország 343 repülőteréről kérték ki 600 000 utas véleményét. A győzteseknek az éves Airport Service Quality Awards keretében nyújtották át a díjakat.
Vágólapra másolva!

A felmérés alapján a világ legnagyobb, 40 millió embert kiszolgáló repterei közül a mumbai, a delhi, a torontói és a római bizonyult a legjobbnak – adta hírül a Daily Mail. Az ázsiai, csendes-óceáni térségben

a mumbai Cshatrapati Sivadzsi osztozott az első helyen az Indira Gandhi nemzetközi repülőtérrel.

Észak-Amerikában a torontói Pearson bizonyult a legjobbnak, Európában pedig a római Fiumicino a legkellemesebb gigarepülőtér az utasok szerint.

Az Indira Gandhi repülőtér Delhiben Forrás: AFP/Prakash Singh

India második legnagyobb repülőterén 188 check-in pult, 47 mozgólépcső, 73 lift, több mint 1000 lótuszvirág alakú csillár, 5200 férőhelyes parkoló és 21 000 négyzetméteres bevásárlóközpont várja az utazókat. A terminál legizgalmasabb része az a 3,2 kilométeres művészeti sétány, ahol közel 7000 indiai műalkotást nézhetünk meg.

Az Indira Gandhi repülőtéren csecsemők és kisgyermekek számára kialakított nappali szoba, ruházati üzleteket és vendéglők szolgálják az utazók kényelmét. A Toronto Pearson, akárcsak a mumbai reptér, állandó kiállítóhellyel jár az utasok kedvében, ha pedig valamiért hosszabban kell várakoznunk,

túrát szerveznek számunkra a Niagara-vízeséshez.

A római Leonardo da Vinci-Fiumicino repülőtér öt társalgóval, Hilton szállodával és relaxációs fürdőkkel kényezteti a várakozásra kényszerülőket.

A mumbai nemzetközi repülőtéren 5200 férőhelyes parkoló és 21 000 négyzetméteres bevásárlóközpont várja az utazókat Forrás: AFP/Nicolas Economou

A kisebb kategóriákban az európai nyertesek:

2–5 millió utas évente: Newcastle (NCL)
5–15 millió utas évente: Szocsi (AER)
15–25 millió utas évente: Athén (ATH)
25–40 millió utas évente: Moszkva, Seremetyjevói repülőtér (SVO)

Itt olvashatják az összes díjazott listáját.