Videón a súlyos sérüléssel járó ferihegyi vészkiürítés

2018.03.28. 13:41

Videót tett közzé az izeaeli Ynet hírportál arról a vészkiürítésről, amely péntek hajnalban történt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Amint arról az Origo is beszámolt, a SmartWings gépén, amely az Izair megbízásából repült volna Tel-Avivba, pánik tört ki, mert egy a vontatógép füstje a repülő bekapcsolt hajtóművein keresztül az utastérbe jutott. Az utasok a vészcsúszdákon hagyták el az utasteret. Az alábbi videón a füstölő jármű már távolabb látható.

Az evakuálás során egy izraeli nő, Dikla Abitbul súlyos sérülsét szenvedett. A kétgyermekes családanya az elsők között akart kiszállni a hátsó kijáraton, ám a betonra esett, és beütötte a fejét. Édesanyja beszámolója szerint talán a hajtómű szele miatt eshetett a földre. A lap szerint a pilóta arra kérte a légiutas-kísérőket, hogy ne nyissák ki a vészkijáratokat, ám ők végül a kialakult pánik hatására kinyitották. A hatóságok még vizsgálják az esetet - írja az Airportal repülési portál.

A megsérült nő továbbra is válságos állapotban van. Lélegeztető gépre tették, miután eszméletlenül érkezett a kórházba. Koponyaműtétet hajtottak végre rajta, de a bordája és a keze is eltört. Családja egy izraeli sebésszel Budapestre repült.

KAPCSOLÓDÓ CIKK