Visszahúzták az utast az ablakon, de így sem tudták megmenteni

Southwest
Vágólapra másolva!
Meghalt az a nő, akit a légnyomáskülönbség majdnem kiszippantott az ablakon a Southwest légitársaság egyik járatán. Az ablakot a hajtómű leváló darabjai törték be.
Vágólapra másolva!

A Southwest Boeing 737-700 típusú gépe New York La Guardia repülőteréről Dallasba tartott a fedélzetén 143 utassal és ötfős személyzettel. A repülő a felszállás után 32 ezer láb (9754 méter) magasságba emelkedett, amikor a bal hajtómű meghibásodott. A hajtómű bemenete és a burkolat egy része levált, és nekicsapódott a repülőgép törzsének, betörve az egyik utasnál az ablakot.

A baleset miatt az utastérben leesett a légnyomás,

ezért a pilóták vészsüllyedést hajtottak végre, és Pihladelphia felé vették az irányt. A személyzet jelentette, hogy a repülőgép egy darabja hiányzik, és orvosi ellátást kért az érkezés után a sérült utasok ellátására. Az irányító torony úgy értette, hogy a légnyomáskülönbség az egyik utast kiszippantotta a repülőből, de aztán ez a beszélgetés abbamaradt a személyzettel – írja az Aviation Herald.

A repülőgép végül rendben leszállt a pihiladelphiai repülőtér 27L számú futópályájára, majd egy csatlakozó úton megállt. A készenléti egységek habbal locsolták le a baloldali hajtóművet, az utasok pedig lépcsőn hagyták el a fedélzetet a gurulóútra. Egy utast súlyos sérülésekkel vittek kórházba. A CNN arról írt, hogy a nő nem élte túl a balesetet. Hét másik utas könnyebben megsérült, de őket nem vitték kórházba.

A repülőgép a földet érés után a kitört ablakkal Forrás: Aviation Herald

Az utasok beszámolója szerint a nőt majdnem kiszippantott a légnyomáskülönbség a repülőből,

és csak a több utas húzta őt vissza az utastérbe. A hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben.