Dőlt a füst az utastérben

Delta evakuálás
Vágólapra másolva!
Evakuálni kellett a Delta Airlines járatát.
Vágólapra másolva!

A Delta Airlines McDonnell Douglas MD-90 típusú gépe Detroitból Denverbe tartott a fedélzetén 153 emberrel. A repülő rendben leszállt Denver repülőterén, ám három perccel később a betonon gurulva tűzoltóautókat kért a személyzet fedélzeti tűz miatt.

A gép a betonon állt meg, az utasok pedig a vészcsúszdákon hagyták el az utasteret.

Többen közülük kisebb sérülést szenvedtek, egyiküket kórházba kellett vinni – írja az Aviation Herald.

A Mirror azt írja, az utasok aggódni kezdtek, amikor a levegőbefúvókból füst töltötte meg az utasteret. Többen azt kiabálták, hogy

Az evakuálás elrendelése előtt a személyzet nyugtatni próbálta az utasokat. Arra kérte őket, hogy maradjanak az ülésükön, és takarják be magukat takaróval. Aztán jött a kiürítési parancs.

Az eddigi vizsgálat azt állapította meg, hogy tűz vagy lángok nem voltak, csak füst. Az Aviation Herald szerint egy hidraulikus szivárgás okozta a füstöt a segédhajtóműnél.