Kiesett egy utas a repülőről

török riviéra strand beach Belcekiz and Blue Lagoon in Oludeniz Resort, Turkey
Dalaman közelében ilyen strandok vannak
Vágólapra másolva!
A brit férfi nem élte túl a zuhanást.
Vágólapra másolva!

Meghalt egy brit utas a törökországi Dalaman repülőterén. A 30 éves férfit azután akarták lekísérni a rendőrök a fedélzetről, hogy a kapitány segítséget hívott a rendbontó utas eltávolítására.

Az utas a repülőt a terminállal összekötő utashídról esett a betonra közel 5 méteres magasságból.

A férfit kórházba vitték, de olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem tudták megmenteni. Bordatörései voltak, és az eszméletét sem nyerte vissza a zuhanás után.

Dalaman közelében ilyen strandok vannak Forrás: Shutterstock/Kvitka Fabian

Azt továbbra is rejtély, hogy miért esett le az utas. Egyes helyi lapok arról írtak, hogy öngyilkosságot akart elkövetni, mások szerint viszont megpróbált elmenekülni a hatóságok elől. A férfi állítólag már három napja a terminál körül bolyongott, miután lekéste a Nagy-Britanniába tartó járatát – írja a Sun.