Az álláig elnyelte a férfit egy homokdűne

hervey bay homokdűne víznyelő
Vágólapra másolva!
Közel két órán keresztül volt az álláig betemetve homokkal egy 29 éves férfi Ausztráliában úgy, hogy mozogni nem tudott, csak segítségért kiáltani.
Vágólapra másolva!

Az eset a Brisbane-től északra lévő Urangan Beachen történt egy homokdűnén, amely alatt egy víznyelő volt, az szippantotta be a gyanútlan strandolót. A segítségkérést végül járókelők hallották meg, akik segítséget hívtak. Ezzel azonban még nem volt vége a pórul járt férfi gyötrelmeinek:

a mentőakció közel négy órán át tartott.

A készenléti egységek ásóval és vödrökkel igyekeztek eltávolítani a homokot a mellkasa körül, majd kézzel, hogy ne okozzanak benne kárt. Később két markológépet is beállítottak, hogy a nagy mennyiségű homokot elvigyék.

A férfira végül sikerült egy mentőszíjat erősíteni, a kihúzása azonban lassan ment. „Kényes egyensúlyt kellett tartanunk, hogy megpróbáljuk kihúzni az áldozatot, de minimalizáljuk a további sérüléseit” – idézi a News.com.au Scott Castree tűzoltóparancsnokot.

Akcióban a mentőegység Forrás: Youtube/Madison Williams

A queenslandi rendőrség szóvivője szerint a férfi állatokat keresett az Urangan-móló és a Dayman park közötti homokdűnéken, amikor megnyílt alatta a föld.

Nem ez volt az első alkalom, hogy víznyelő nyelt el turistákat arrafelé.

2017-ben egy pár merült el nyakig a homokban, amikor a Torquay Beachen sétáltak, de ők ki tudták szabadítani magukat.