Kiderült, hova utaztak legtöbben tavaly

Tripadvisor top nevezetességek 2018
14. Eiffel-torony, Párizs, Franciaország
Vágólapra másolva!
A nemzetközi turizmus 6 százalékos növekedéssel zárta az elmúlt évet, ami 1,4 milliárdot meghaladó utazót jelent világszinten – közölte a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) hétfőn Madridban ismertetett éves jelentésében hangsúlyozva, hogy ezt a célt eredetileg 2020-ra tűzték ki.
Vágólapra másolva!

Zurab Pololikashvili, a szervezet főtitkára szerint a bővüléshez egyaránt hozzájárult a szilárdabb gazdasági növekedés, a megfizethetőbb légiközlekedés, továbbá a technológiai változások, az új turisztikai üzleti modellek és sok esetben a könnyebb vízumszerzés is.

A világ leglátogatottabb országai sorrendben Franciaország, Spanyolország, az Egyesült Államok, Olaszország, Kína és Mexikó voltak.

Térségekre bontva a legnagyobb mértékű, 10 százalékos bővülést a Közel-Keleten tapasztalták, ezen kívül Afrika mutatott még átlag feletti, 7 százalékos növekedést. Előbbit 64 millió, utóbbi 67 millió turista választotta úti célként a múlt évben. Európába 713 millió turista érkezett a világ más részeiről tavaly, 6 százalékkal több, mint 2017-ben.

Párizs továbbra is népszerű célpont Forrás: AFP/ONLY FRANCE/FRANCOIS ROUX/ ONLYFRANCE.FR/Francois Roux

A Világszervezet erre az évre 3-4 százalékos növekedést vár a turizmusban világszinten.