Vár bevéve, avagy hogy ízlik a magyar "kletternarancs"?

2013.11.06. 15:15

Kicsit sárga, kicsit savanyú, de mégiscsak a miénk. Körülbelül ez a pelikáni gondolat fogalmazódott meg bennem, amikor megtudtam, hogy augusztus végén Cseszneken megnyitott az első magyar via ferrata, azaz klettersteig. A vasalt mászóutak ugyanis az Alpokban és a Dolomitokban jellemzőek – no de Magyarországon? Húztam, halasztottam a látogatást két okból: egyrészt, mert az újdonság varázsa miatt borítékolt a tömeg, másrészt pedig milyen ferratát lehet itt építeni, hiszen nincs is hegy. Az elsőben igazam volt, a másodikban – bevallom – tévedtem.

Itthon is egyre bővül azoknak a köre, akik ha tehetik, a városok zaját megelégelve inkább a hegycsúcsok felé kacsintgatnak. Ha pedig ők viszonylag jó fizikummal és némi túratapasztalattal megáldott érdeklődők, és még a sziklán való mozgás sem áll távol tőlük, akkor ideális időtöltés lehet számukra az úgynevezett via ferrata. Itt ugyanis a falon acélsodrony, létrák, lépések, és kötélhidak segítik a felfelé haladást – ellentétben a sziklamászással, ahol a mászók viszik fel a kötelet. (A klettersteig nehezebb útjai ennek ellenére nem feltétlenül biztonságosabbak a sziklamászásnál, de ennek úgyis utánajár az, aki komolyabban mászik.)

A klettersteig-utak nehézség szerint A és E fokozat közé vannak besorolva (elvétve találhatunk extrém nehézségű F-es ferratat is). Az A-B-s jelölésű út nagyon könnyű, kezdőknek ajánlott, biztosítás is alig kell hozzá. A C-s klettersteigokban már van kitettség (tehát kvázi egy sziklaperemen kapaszkodunk magunk alatt a semmivel), és néhol használni kell a kar erejét is. A D-s nehézségre a kar- és lábmunka folyamatos használata jellemző; ez az út általában már nagyon kitett, és sok benne a függőleges szakasz. Az E-s ferrata pedig kifejezetten nehéz, függőleges és áthajló falakkal teli út beépített segítség nélkül, ezért csak gyakorlott, erős mászóknak ajánlott.

Az első magyar

A bakonyi „várostromnak" egy verőfényes októberi napon indultunk neki. A 120 kilométeres utat Budapestről meglepően gyorsan tettük meg – a tíz órás indulás után már fél tizenkettő után ott is voltunk. Összehasonlításképpen: a legközelebbi osztrák klettersteig a Bécshez közeli Hohe Wandon körülbelül két és fél óra alatt érhető el, a következő legközelebbi a Rax-Alpokban pedig három – három és fél órás utat igényel (nem is beszélve a plusz benzinről, és az osztrák autópálya-matricáról).

Nem indultunk korán, hogy amennyire lehetséges, elkerüljük a délelőtti tömeget. Ez csak részben sikerült, mert a vár alatti parkolóban már nem volt üres hely, amikor megérkeztünk. Ilyenkor a rutinosabb ferratazónak azonnal eszébe villan, hogy a falon majd minden autó szorozva minimum négy emberrel számolhat; a hosszas várakozás pedig se nem kényelmes, se nem szórakoztató. Szerencsére hamar kiderült, hogy sokakat nem a kihívás, hanem csak a jó idő, a vár és a környezet szépsége mozdított ki otthonról egy rövid kirándulás erejéig, így rövidesen meg tudtunk állni. Kifizettük a napi 500 forintos parkolójegyet, magunkhoz vettük a ferratafelszerelést, és elindultunk a beszállókig.

Szemközti vártámadás: az Ostromlók útja (C-fokozatú) balról és a Tálos Zoltán út (E-fokozatú) jobbról

Fotó: Németh Sarolta

 

Néhány hasznos tipp
A klettersteigfelszerelés egy beülőből, egy ferratakantárból és egy sisakból áll; ezek viselése minden útnál kötelező. Jól jön ezen kívül egy mászó- vagy biciklis kesztyű az acélsodronyon és a sziklákon való kapaszkodás miatt, illetve én úgynevezett pihenőszárat is magammal szoktam vinni (60-as heveder egy darab csavaros karabinerrel), hogy ha ücsörögni szeretnék a falon, mert várni kell, vagy, mert elfáradtam, abba teljes nyugalommal beleterhelhetek. A szett bérlése a vár tövében 2500 forint, Budapesten 1500 és 3000 forint között mozog egy napra. Szettet venni szerintem csak akkor érdemes, ha az ember megjárt már néhány könnyebb-nehezebb utat, és eldőlt, hogy örök szerelmese marad a sportnak (ez elég esélyes). Akkor viszont érdemes, sőt szükséges is, hiszen hosszú távon mindenképpen kényelmesebb saját felszereléssel túrázni (ár: 50-80 ezer forint), mert egyrészt megspóroljuk vele a bérlés körüli macerát időben és pénzben, másrészt sosem tudhatjuk, hogy a kölcsönzött felszerelésbe előttünk hányan estek bele, és mit bír még a szett. Cipőből érdemes olyat (fel)venni, ami tapad (például Vibram-talp), mert a falon jó érzés számítani a lábunkra. Mászócipő nem szükséges, az E-s ferratakon viszont jól jöhet.

Aki még nem volt sziklán, az mindenképpen tapasztalt társsal másszon; az ember sosem tudhatja ugyanis, hogy hol és mitől parázik be. Márpedig ez a sport erősen kívül esik a komfortzónán. Én például rendkívül hálás voltam az engem évekkel ezelőtt elkísérő fiatalembernek azért, mert tudtam, hogy baj esetén le tud hozni a falról, és a nehezebb utaknál a mai napig örülök, ha van velem olyan, aki nálam tapasztaltabb. Ha nincs ilyen ismerős, a cseszneki ferratahoz is lehet helyi vezetőt kérni.

A cseszneki vár melletti Kőmosó-szurdokban három ferrata épült. A leghosszabb a várral szemközt mászható Várpanoráma út, amely 180 méter hosszú, és D-s nehézségű. A vár sziklatömbjének aljában indul a 120 méter hosszú, C-fokozatú Ostromlók útja; ennek alsó szakasza egy nehezebb úttal is mászható – ez a Tálos Zoltán nevét viselő, minimálisan át is hajló E-s klettersteig.

Ideális gyakorlóterep

A szurdokba érve világossá vált, hogy igen, itt várni kell, mert minden falon sokan vannak. Apró sóhajjal ezért, de izgatottan indultunk neki az Ostromlók útjának. Az első néhány méteres C-s szakasz után könnyebbé vált a terep, és meg is kellett állnunk körülbelül 20 percre az előttünk beálló dugó miatt. A via ferratakra jellemző egyébként, hogy a megadott szint (például B-C vagy C-D) magasabbjából tesznek nehézséget az út elejére is, hogy aki elindul, az fel tudja mérni, hogy feltehetőleg képes lesz-e végigmenni. Ha pedig úgy érzi, hogy nem, akkor még időben visszamászhat. Ez azért lényeges, mert az Alpokban vagy a Dolomitokban több ezres magasságokban, egy több száz méteres szintkülönbséget felölelő ferratán általában nincs kiszállás, és csak a helikopter tud jönni menteni (mellékesen körülbelül 2-3 millió forintnyi összegért). Cseszneken ez a veszély szerencsére nem fenyeget – pont ezért ez ideális gyakorlóterep olyanoknak, akik biztonságosabb keretek között szeretnék kipróbálni önmagukat.

Biztosítva

Fotó: Németh Sarolta

No de térjünk vissza az útba, hiszen az előttünk lévők már feljebbcsatoltak. Az Ostromlók útja a kezdeti szakasz után egy kisebb gerincen visz fel, majd egy hosszabb és kitettebb traverz (oldalirányban a falon haladó) szakasz következik gyönyörű bakonyi kilátással. Ezt végigjárva hamarosan az út tetejéhez érünk, ami nincs messze magától a vártól. Érdemes fent megállni, és élvezni a kilátást – akinek pedig esetleg a mászás közben megnövekedett az adrenalin szintje, itt már biztonsággal vehet mély levegőt. A mászás 20-30 percet vesz igénybe, a lefelé-út pedig 5-8 perc alatt tehető meg.

Mivel időközben a D-s Várpanoráma-út forgalma nem csökkent, a következőnek inkább az E-s szakasz felé vettük az irányt. Reméltük, hogy a nehézség miatt ott nem lesz tömeg. Szerencsére így is volt. Nekem a saját határaim feszegetése kb. D-nél tart, ezért az E-s ferrata-szakasz abszolválásához a biztonság kedvéért felvettem a mászócipőmet. Az út nagyon szép és élvezhető, egy rövid, beláthatóan nehéz szakasszal indul néhány akasztás erejéig – én azért közben ki is kötöttem magam pihenőhevederrel. Ez az útrész egyébként hasonlít a nemrég megnyitott új Hohe Wand-i ferrata, a Gebirgsvereinsteig egyes szakaszaira, amelyeket én például nagyon élveztem. Jó út, de tényleg csak gyakorlottaknak.

Mire a Várpanoráma úthoz értünk, az már üres volt, úgyhogy tudtunk a saját tempónkban haladni. Nagyon kellemes C-D-s mászóút, amely megfelelő mértékben ötvözi a könnyebb és a nehezebb szakaszokat, a traverzeket és a függőleges részeket. Maga a mászás 30-40, a lefelé vezető út 8-10 perc. A tetőn a – már-már kötelező – csúcscsoki/csúcssör elfogyasztása mellett érdemes csúcsfotót is készíteni, hiszen a háttérben jól látszik vár, és a másik két ferrata is.

Kis csapatunk a nap végén

Fotó: Németh Sarolta

Összességben nagyon meg voltunk elégedve az utakkal: az alkotók amit lehetett, kihoztak a sziklából – mi pedig a napból, hiszen ha már ott voltunk, megnéztük a várat is. A csapatunkból ugyanis nem én voltam az egyetlen, aki nem járt még itt, és most is elsősorban az új utak kipróbálása miatt érkezett. Így viszont mi tökéletes célcsoportja voltunk ennek a helyi turizmust fellendíteni kívánó kezdeményezésnek, hiszen a sportérték mellett csak kulturálódtunk (várbelépő 500 forint), és csak elfogyasztottunk néhány pohár üdítőt meg néhány csésze kávét egy közeli vendéglátó-ipari egységben.

A vár tehát bevéve, örülök, hogy elmentünk. És ha jobban meggondolom, nem is olyan sárga, és nem is olyan savanyú ez a narancs. Több klettersteigot Magyarországnak!