Még mindig szól a jó öreg Pacsirta

2014.04.06. 09:02

Nem tudtam magamról, hogy különösebben érdeklődnék a régi rádiókészülék iránt. Keszthelyen szinte véletlenül botlottam bele az első ilyen gyűjteménybe. Már végigjártam a város összes ismertebb nevezetességét, amikor valamelyik útikönyvben megakadt a szemem a rádiómúzeumon. Bedobtam egy órára való pénzt a parkolóórába (mégis, mennyi ideig lehet ilyen matuzsálemeket nézegetni?), és bekopogtattam.

Ahogy beléptem a keszthelyi Rádió és Televízió Múzeumba, azonnal visszarepültem néhány évtizedet a múltba. Nádler József szívet melengető kiállítása 70 tévé-, 700 rádió-, 130 magnó- és 25 lemezjátszó-készüléket tartalmaz, melyek közös jellemzője, hogy minimum 30 évesek. Ahogy a tulajdonossal bolyongtunk a régi rádiók közt, nemcsak azok történetével, de a gyűjtő életútjával is megismerkedhettem.

Nádler úr gyűjteménye első darabját, egy háború előtti Orion készüléket, még 1966-ban vásárolta meg szénlapátolással keresett pénzén. Műszeripari technikusként érettségizett, és négy évtizeden át dolgozott Tapolcán ugyanabban a rádióműhelyben – előbb alkalmazottként, aztán maszekként.

Nádler József régi rádiói köztForrás: Kisgyörgy Éva

Eleinte nem is volt tudatos a gyűjtés, szinte észrevétlenül halmozódtak fel nála a készülékek, melyekre már nem volt szükségük a tulajdonosaiknak. Többen behozták és otthagyták a régi rádiójukat, mondván, ő majd biztos tud velük valamit kezdeni. A műhely hamarosan megtelt, és egyre több készüléket kellett elhelyezni rokonok padlásain, garázsaiban, fészerekben, minden elérhető helyen. Csak a lakásban nem voltak rádiómatuzsálemek. „A feleségem rég elvált volna tőlem” – magyarázta nevetve.

A feleség egyébként abszolút támogatja a gyűjtőszenvedélyt, sőt maga is gyűjt régi terítőket, csipkéket, porcelán nippeket, amelyek még korhűbbé teszik a kis múzeumot. Jelenleg a kiállított készülékek duplája van a család tulajdonában, és a kollekció folyamatosan gyarapszik. Az ide látogató vendégek ugyanis gyakran visszatérnek, hónuk alatt az otthon már feleslegessé vált, de kukába dobni sajnált készülékeikkel.

Az igazi ritkaságokra az interneten lehet vadászni, illetve más gyűjtőkkel lehet csereberélni. Nádler úr a mintegy 300 tagot számláló Nosztalgia Rádió Egyesület  oszlopos tagja, amely negyedévente a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban tart találkozókat. Ilyenkor 8-10 tanterem is megtelik mindenféle rádiós kincsekkel, és élénken zajlik a kapcsolatépítés, cserebere.

Régi rádiók a keszthelyi gyűjteménybenForrás: Kisgyörgy Éva

Nádler új gyűjteménye 2006-ban került a nagyközönség elé, amikor a keszthelyi városközpontban található, az 1820-as években épült Festetics magtárépületet 50 évre megkapták az önkormányzattól. Ugyan jó pár millió forintot rá kellett költeni a felújításra, de végre méltó helyen sorakoznak a régi szerkezetek.

Néhány készülék ismerősnek tűnt, jóllehet csak fotókon láttam efféléket, de voltak olyanok, melyekkel soha nem találkoztam. Ilyen volt az orsós magnóval kombinált lemezjátszó, amelyen a kislemezt az orsó fölé kellett tenni, vagy például a magnóadapter, melyet egy lemezjátszó korongjára kellett ráhelyezni.

Orsós magnóval kombinált lemezjátszóForrás: Kisgyörgy Éva

Az egyik legbecsesebb régi rádió 1940-ből származik. Egy Vonyarcvashegyen állomásozó orosz tiszt tulajdona volt, majd egy keszthelyi gyűjtőhöz került, aki később a múzeumnak adományozta.

Megtalálható itt egy olyan 1923-as amatőr rádió is, melyet a Tungsram néhány dolgozója barkácsolt a gyár egyik szegletében. 1925-ben ebből a csapatból verbuválódott az Orion rádiógyártó üzeme, amely egészen 1951-ig a Tungsram épületében működött, és csak azután került önálló helyre, a Jászberényi útra.

Orion AR 612, Pacsirta (1963)Forrás: Kisgyörgy Éva

A televíziók túlnyomó része természetesen fekete-fehér, mindössze két színes található a kollekcióban. A legrégebbi tévékészülék az Orion AT 501-es, stílusosan horgolt csipketerítővel a tetején. Ez a modell volt az első magyar gyártású tévé, amelynek prototípusát az első BNV-n állították ki 1954-ben. Nem hiányzik az első hazai rádió, a B545 „Jubilate” sem, amelyet Székesfehérváron gyártottak. Nem csak az első, de az utolsó modellek is itt vannak – például az Orion utolsó rádiója, az 1963-as AR 612, ismertebb nevén a Pacsirta.

A hagyományos rádiók mellett rengeteg csemegére lehet itt bukkanni. Van például régi iskolarádió, amely a tanáriból az osztálytermekbe sugárzott, de fellelhető az első magnókészülék, a Vörös Szikra egyik példánya is, a BRG gyár 1956-os terméke. A walkman ősét is láthatjuk itt, apró, hordozható kivitelű orsós magnó képében.

Az első magnókészülék, a Vörös SzikraForrás: Kisgyörgy Éva

A múzeumban néhány csodaszép zenegépet is kiállítottak, például a Mechanikai Laboratórium Dunakeszin működő fejlesztési központja által 1955-ben gyártott „hifitoronyot”, amely orsós magnót, rádiót és lemezjátszót tartalmaz, gyönyörű bútorba foglalva. Ilyenekhez akkoriban csak jómódú polgárok jutottak, hiszen 16500 forintot is elkértek darabjáért. A kiállított példányt egy keszthelyi reumatológus főorvos ajándékozta a múzeumnak. Bár engem már ez is lenyűgözött, kiderült, hogy ez csak egy fapados példány, ennél jóval díszesebbek is készültek koloniál és barokk kivitelben. Ilyen ritkaságokat magas állami kitüntetések (például Kossuth-díj) mellé adtak.

A Mechanikai Laboratórium zenegépe 1955-bőlForrás: Kisgyörgy Éva

A régiségek történetét hallgatva gyorsan elrepült néhány óra. Széles mosollyal léptem ki az ajtón, amely csak akkor hervadt le egy picit, amikor eszembe jutott, hogy a parkolási időt bizony már jócskán túlléptem. Bizony ott virított a büntetőcédula az ablakon, de ezzel együtt sem bántam meg a látogatást – hanem már terveztem a következőt.

Nádler urat ugyanis kikérdeztem, hol vannak az országban hasonló gyűjtemények, és néhány hét múlva már Tardos felé autóztam. Innen se nagyon lehet másfél-két órán belül szabadulni, úgyhogy a látogatásra mindenki szánja rá az időt.

Nemcsak hallgatni, de nézni is öröm őket

A tardosi gyűjtemény gazdája, Tarnóczy András már hatévesen lelkesedett a rádiókért. Szétszedett egyet, hogy megtalálja a benne beszélő embert. 1947-ben, 11 évesen építette első detektoros rádióját, majd tíz évre rá megépítette az Orion 820A saját gyártású verzióját. Ez sajnos már nincs meg, a gyűjteményben azonban még látható – sőt hallható! – egy 1949-ben épített detektoros rádió.

Nem volt kérdés, hogy műszaki képesítést szerez, és ezen a vonalon helyezkedik el. Néhány évig a telefongyárban dolgozott bemérőként, majd 27 évet műszergazdaként húzott le a Vilatinál. 1991-es nyugdíjazása után elkezdett rádiókat gyűjteni és restaurálni. A szenvedélyes rádiós ugyanis nem elégedett meg azzal, hogy szólásra bírja a rádiókat, hanem kívül-belül restaurálta az öreg masinákat, hogy eredeti állapotukban pompázhassanak.

Még az asztalosmesterségben is elmerült, hogy saját maga tudja rendbe hozni kollekciója egyre gyarapodó darabjait. A gyönyörű famunkák mellett a tulajdonos óvó szeretetét tükrözi minden apró részlet, például, ahogy feleségével gondosan kiválasztják az egyes rádiók hangszórójának eredeti szövetéhez leginkább illő anyagot.

Tarnóczy AndrásForrás: Kisgyörgy Éva

A gyűjteményt először 2001-ben láthatták az érdeklődők, amikor Tarnóczy úr a tardosi művelődési ház könyvtárában egy kéthetes kiállításra kapott lehetőséget. Ezután a barátok és ismerősök unszolására, no meg a helyi önkormányzat támogatásával megnyitotta az állandó kiállítást. Szűkös anyagi lehetősei miatt nem vásárolt külön kiállítóteret, hanem a saját családi házuk két szobáját áldozták fel erre a célra. Azóta is leginkább adományok útján bővül a gyűjtemény, vásárlásra nagyon ritkán tud sort keríteni.

Jelenleg összesen 113 db régi rádiója van, és ami a legjobb: mindegyik meg is szólaltatható. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, ahogy lelkesen figyeltem, hogyan kelnek életre a színes lámpák a régi rádiókon. Nem csak hallgatni, de nézni is öröm őket.

Egy csodaszép darab a gyűjteményből: Hornyphon W796A (1956)Forrás: Kisgyörgy Éva

A legkorábbi szerkezet egy tölcséres hangszóró 1925-ből, de a két világháború közötti időszakból több érdekesség is a gyűjtemény részét képezi. Vannak természetesen igazi ritkaságok is, mint például az Orion 177AG 1941-ből, melyből a tulajdonos tudomása szerint csak két darab található Magyarországon.

A tardosi múzeumban is akad egy hifitorony-kezdemény, a lemezjátszóval és szalagos magnóval kombinált rádió, a Terta 528K, amely még egy bárszekrényt is tartalmaz. Ebből a szerkezetből nem készült sok, de nem is átlagos polgári otthonokba szánták: az ára körülbelül egy betanított munkás egyéves átlagkeresetének felelt meg. Jellemzően nem is otthonokban, hanem minisztériumokban, megyei tanácsoknál, katonai parancsnokságokon volt fellelhető.

Terta 528K zenegépForrás: Kisgyörgy Éva

Miközben elmerültünk egy régi lemez hallgatásában, a tulajdonos elmesélte, hogy nemrég egy nyugdíjas csoport tért be hozzá, egy idősotthon lakói. Miután feltett néhány régi lemezt, egyszer csak azt látta, hogy páran táncra perdültek. Könnybe lábadt szemmel tette hozzá, hogy már csak ezért is megérte létrehozni ezt a kiállítást, hogy szegény időseknek, akiknek már kevés élmény jut, tudott néhány boldog órát szerezni. Elérzékenyülését látva én is pityeregni kezdtem, úgyhogy ott hüppögtünk mindketten a régi dalokat hallgatva.

Egy ilyen múzeum nem csak kiállítás, hanem utazás a múltba, a gyerekkorba, felidézve a régi időket, amikor még esemény volt a család közös tévézése. Egy pár órára megállhatunk, kiléphetünk az állandó rohanásból, hogy belefeledkezhessünk a régi készülékek szépségébe. Még a rádiók iránt egyébként különösebben nem érdeklődő laikus is lenyűgözve figyeli, ahogy a berendezések üzemeltetése közben felizzanak a csövek, felkapcsolódnak a lámpák. Egy másik korszakot idéznek, amikor még több időt szántak a tárgyak elkészítésére: a gyönyörű furnérozott fadobozok és csodálatos gombok minden apró részlete egy külön csoda.

De nem csak a külsejük lenyűgöző, hanem a hangjuk is, no és egyáltalán a tény, hogy még megszólalnak. Hiába, akkor még nem néhány évnyi használatra tervezték a műszaki cikkeket. Édesapám még ma is ugyanabban a kotyogós kávéfőzőben készíti a kávét, amelyet ötven éve kaptak nászajándékba, mint ahogy több évtizedes mosógépe is magabiztosan üzemel. Ilyen hosszú élettartamot mai társaikról nem mernék feltételezni. De ezek a gondolatok már messzire vezetnek, maradjunk csak a Pacsirta hangjánál. Az országban több helyen is fellelhetőek hasonló gyűjtemények, érdemes felkutatni ezeket, és megismerni történetüket. 

Az írásban bemutatott két gyűjtemény:

Keszthely, Kossuth Lajos utca 1.
Telefon: +36-30-973-8242
Nyitva tartás: május 15. és szeptember 15. között minden nap 10-től 17 óráig, szeptember 16. és május 14. között telefonos egyeztetés alapján
Belépődíj: felnőttek: 400 Ft, gyermek 3-14 éves korig: 200 Ft

Tarnóczy András, Rádió Múzeum
Tardos, Rákóczi u. 8.
Telefon: +36-30-234-6840
Látogatható hétfő kivételével mindennap 10-18 óráig, ettől eltérő időben pedig telefonos egyeztetés alapján.
Belépődíj nincs, önkéntes adományt elfogadnak

További nyilvános gyűjtemények:

Verőce, Árpád út 21.
Telefon: +36-30-245-9118
Nyitva tartás: nyáron hétvégeken és ünnepnapokon 9.30 és 13, valamint 15.30-18.30 között, téli időszakban bejelentkezés alapján
Belépődíj: felnőtteknek 300 Ft, nyugdíjas és diák 150 Ft

Pomáz, Árpád fejedelem utca 40.
Telefon: +36-20-9156-854
Csak bejelentkezés alapján
Belépődíj nincs