Belehallgattunk a denevérek beszélgetésébe

2014.06.30. 16:54

Mecseki kirándulásunk szervezését nem siettük el, csütörtök este kitaláltuk, hogy elmegyünk, pénteken reggel foglaltunk szállást, és délután már indultunk is. A Mecseket még nem ismerem annyira, mint ahogy azt szeretném, de feltett szándékom, hogy minden évben újabb és újabb területeit fedezem fel. Legutóbb a nyugati részén jártunk.

Abaligetre viszonylag későn érkeztünk, négy óra körül lehetett már, ennek ellenére úgy döntöttük, autó helyett gyalog, az erdőn át megyünk Orfűre. A kánikulában megtett négyórás autózás után leginkább egy hűsítő úszásra vágytunk. S bár az Abaligeti-tó ott volt előttünk, az funkcióját tekintve leginkább horgász- és csónakázó tó, így eredeti terveinkhez tartva magunkat inkább elindultunk Orfűre.

Medvehagyma és még egy kis medvehagyma

A két falu közötti túra nem volt túl hosszú: még úgy is, hogy eltévedtünk kicsit, másfél óra alatt átértünk. A gyönyörű környezetben fekvő, közel 5 km hosszú orfűi tórendszert négy tó alkotja: az Orfűi-tó, a Pécsi-tó, a Herman Ottó-tó, és a Kovácsszénájai-tó. A tavakat a Vízfő-forrás táplálja, és kialakításuk a 60-as évek elején indult meg.

Az Orfűi-tó melletti Kistó-strandon végre belevethettük magunkat a vízbe. Szeretek úszni, medencében is, de természetes vizekben azért mégis összehasonlíthatatlanul jobb, pláne, ha olyan gyönyörű környezetben teheti az ember, mint itt.

Horgászok az orfűi Pécsi-tó északi részénForrás: MTI/Kálmándy Ferenc

Úszás után sétáltunk még egyet a Pécsi-tó partján is, amely a legnagyobb a négy tó közül, majd Orfű főtere felé vettük az irányt, hogy együnk egy jót a sokak által ajánlott Muskátli étteremben. Az étlap stílszerűen tele van medvehagymás ételekkel, van itt tejszínes-medvehagymás krémleves, medvehagymás penne és medvehagymás töltött palacsinta is. Mivel egy vacsora alatt nem tudtunk mindent megkóstolni, úgy döntöttünk, másnap ebédre is idejövünk, és eszünk még egy kis medvehagymát.

A vacsora végére teljesen besötétedett, s mivel az utolsó busz is elment már Abaligetre, gyalog indultunk vissza, ismét csak az erdőn át. Kettőnknek egyetlen fejlámpája volt csak, ami kicsit nehezítette a túrát. Látni nem nagyon láttam semmit, hallani viszont annál többet lehetett. Az éjszakai erdő neszei hol távolabbról, hol egészen közelről hallatszottak, de az egész inkább megnyugtató volt, mint félelmetes.

Eláll a lélegzet is

A Jakab-hegy a Mecseken belül is nagy kedvencem, mert viszonylag kis területen nagyon sok érdekes látnivaló van. A hegy bejáráshoz a Kövirózsa tanösvény útvonalát választottuk, melyhez egy hasznos túravezető füzetet is le lehet tölteni a Duna-Dráva Nemzeti Park honlapjáról. Ebben megtaláljuk az egyes állomások GPS-koordinátáit, és számos érdekes információt is az adott állomással kapcsolatban, de az útvonalat a fákra festett kövirózsa is jelzi.

Mikor elindultunk a kővágószőlősi főtérről, még szürke felhők tanyáztak felettünk, de szerencsére az eső elkerült bennünket, és hamarosan már hétágra sütött a nap A tanösvény első szakaszán egy meredek kaptatón haladtunk felfelé, az ösvényt gyönyörű mohaszőnyeg és különleges sziklaalakzatok övezték. A Zsongorkőnél az embernek a lélegzete is elakad, annyira szép innen a kilátás. Egészen Horvátországig ellátni.

Kilátás a Jakab-hegyrőlForrás: Tóth Judit

A fák közül kikandikáló Babás-szerkövek mintha csak óriási indián fejek lettek volna. A geológusok itt nyilván hosszan el tudnak merengeni a konglomerátum és a vörös homokkő természetéről, de a különleges formájú sziklák a laikusok számára is lenyűgözőek. Némelyik emberi alakhoz, óriás gombához vagy asztalhoz hasonlít, és keletkezésük a külső erők munkájának köszönhető.

A fura képződmények létrejöttének persze van egy alternatív magyarázata is. A monda szerint Cserkúton élt két gazdag család, akikhez egyszer bekopogtatott egy koldus, hogy enni kérjen. Ők azonban elzavarták, mire a koldus megátkozta őket, és azt mondta, akkor fognak kővé válni, amikor a legboldogabbak lesznek. Az átok be is teljesedett, és a két gazdag család azóta is kővé válva várja, hogy lehulljon róluk az átok.

Egy fura alak a fák közöttForrás: Tóth Judit

Kolostor a hegytetőn

A hegyen már a vaskorban megtelepedtek az emberek, ennek nyomait őrzi a több száz halomból álló sírmező és egy földvár maradványa is. A Kr.e. VIII. században épült földvárat övező sáncrendszer bizonyos szakaszai ma is több méter magasan állnak. A hegy legismertebb látnivalója a Jakab-hegyi pálos kolostorrom. A kolostort 1225-ben alapította Bertalan pécsi püspök, később az itteni és a Pilisben élő remeték alapították meg - Özséb vezetésével - a pálos rendet.

A romoktól nem messze áll egy másik, jóval modernebb épület is. Most már nem nagyon látszik, de eredetileg ez is kolostor lett volna. A pálos rend a XX. században megpróbálta a szerzetesi életet visszahozni a hegyre, a körülmények azonban nem voltak ehhez megfelelőek, így az építkezés abbamaradt. A félig kész épületből végül esőbeálló lett a turisták számára. Az épület tornyába is fel lehet mászni egy létrán, de tapasztalatból mondom, tériszonyosok inkább hagyják ki.

Kolostornak indult, esőbeálló lettForrás: Tóth Judit

Én a denevérekkel vagyok

Abaliget legnagyobb látványossága kétségkívül a barlang. 1768-ban egy helyi molnár, Mattenheim József fedezte fel, akinek feltűnt, hogy a vízimalmát hajtó patak vize időnként elapad. Hogy utánajárjon a dolognak, gondolta követi a víz folyását, így jutott be a barlangba. A barlangot régen egyébként Paplikának is nevezték, mert a XVIII. században egy kisebb előüreg a falu plébánosának pincéjeként szolgált.

Egy jó tanácsra hallgatva, már rögtön a nap első túrájához csatlakoztunk, így elkerülhettük a nagyobb tömeget. A barlang több mint 400 méter hosszú főága látogatható, három mellékágába azonban csak a kutatók mehetnek be. Különleges képződményekből akad itt szép számmal, ezek mindegyike nevet is kapott. Itt van például a Pisai ferdetorony, a Niagara-vízesés vagy a Lebegő-kő, melyről azt mondják, megmozdul, ha egy hűtlen túrázó megy át alatta.

Az Abaligeti-barlang NagytermeForrás: Gergely Tibor

A barlang jelentős denevérpihenőnek számít. Most csak néhány példányt láttunk, de télen denevérek százai pihennek itt. A barlang mellett egy külön múzeumot is szenteltek a denevéreknek, ahol számos érdekes dolgot tudhatunk meg a hazai fajokról és a denevérkutatás módszereiről. Egy interkatív térképen követhetjük a vonulási útvonalakat, sőt még a denevérek hangját is hallhatjuk, ugyanis hangokat úgy alakították át, hogy az emberi fül számára is hallható tartományba kerüljenek.

A múzeumot bejárva szerintem még azok is megbarátkozhatnak ezekkel a különös emlősökkel, akik egyébként viszolyognak tőlük. S hogy a délelőtt hátralévő része se teljen el denevérek nélkül, mielőtt hazaindultunk volna még végigjártuk a barlangtól induló Denevér tanösvény kis körét is, ahol denevéreket már nem, felszíni karsztformákat, dolinákat, víznyelőket és egy mészégető boksa maradványát viszont láttunk.

Denevérek az Abaligeti-barlangbanForrás: Gergely Tibor

Bár szerettük volna a Melegmányi-völgyet is megnézni, egy négyórás autóút állt még előttünk, így ki kellett hagynunk. De a következő mecseki túránkat egészen biztos, hogy azzal kezdjük.