Budapesten a házak is tudnak mesélni

2015.04.20. 19:15

Budapesten szinte minden hétvégére jut valami érdekes fesztivál, de számomra a legkedvesebb a Budapest100 programsorozata. Néhány lelkes fiatal kezdeményezéséből született öt évvel ezelőtt, és azóta is sikerült megőriznie derűs, szerethető jellegét. A hétvégi programokon számos izgalmas helyszínt be lehetett járni, egykori telefonközpontot, elegáns áruházat vagy azt az épületet, ahol a Rókatündért forgatták.

2011-ben lett százéves az OSA (Open Society Archives) Arany János utcai épülete, a volt Goldberger textilgyár pénzügyi és tervező központja. Az archívum fiatal dolgozói szerettek volna egy kicsit máshogy megemlékezni az eseményről, mint addig. Nem unalomig ismert kiállításokkal, előadásokkal, hanem olyasmivel, ami nemcsak a levéltári kutatókat érdekelheti, hanem a nagyközönséget is.

A lakók kezdetben nem értették, mitől érdekes a házuk

Elhatározták, keresnek még néhány százéves épületet a fővárosban, és megnyitják ezeket egy hétvégére a városlakók előtt. Ahogy nekiálltak a szervezésnek, kiderült, hogy jóval nagyobb a merítés, mint gondolták: a vizsgált évben több mint száz új ház épült Budapesten, és a nagy részük még mindig áll.

Megkeresték a lakóközösségeket, melyek jó része lelkesen fogadta az ötletet, és néhány hét alatt megszervezték az épületsétákat, piknikeket. A rövid felkészülés és a minimális reklám dacára ezrek jelentek meg a házak kitárt kapui előtt, hogy a pincétől a padlásig végigjárjanak ódon épületeket, megismerjék a történetüket, és beszélgessenek a lakókkal. Innentől nem volt megállás, és idén már az ötödik alkalommal gyűjtötték össze a százéves házakat.

Minden csoport teljes létszámmal és lelkesen indult a százéves házak felfedezésére

Forrás: Kisgyörgy Éva

Bár az elmúlt öt évben profibb lett a szervezés, a Budapest100 megmaradt alulról jövő, lelkes, nonprofit kezdeményezésnek. Minden program ingyenes, a házak történetének felkutatásán, a lakókkal való egyeztetésen, a séták megszervezésén már kétszáznál is több önkéntes dolgozik.

Gyakran előfordul, hogy egy látogató annyira megszereti a rendezvényt, hogy a következő évben már önkéntesnek jelentkezik, hogy heteket töltsön a levéltárban egy-egy ház történetének kisilabizálásával. Élvezik a szervezők, örülnek a látogatók, és hálásak a házak lakói is. A szervezők célja ugyanis nemcsak az, hogy felhívják a figyelmet a minket körülvevő épületekre, hanem a közösségépítés a házakon belül, illetve a házlakók és a látogatók közt.

A budapesti házak minden apró részlete szépséget rejteget

Forrás: Kisgyörgy Éva

Míg az elején úgy kellett rábeszélni a lakóközösségeket, hogy engedjék be a vendégeket, ma már sokszor ők is kiveszik a részüket a kutatómunkából, és gyakran rögtönzött fotókiállítással várják a látogatókat. Eleinte nem értették, miért érdekes az ő rozoga házuk, amelyben nem is élt soha híres ember, de időnként elég volt egyetlen lakót meggyőzni, aki rábeszélte a többieket is, hogy aztán büszkén mutogassák a ház minden szegletét az érdeklődőknek.

Mintha nem is ugyanabban a városban járnánk

Minden programon feltűnő volt, milyen vegyes a korosztály, mind a házigazdák, mind a látogatók körében. Mivel a koncertektől a pikniken át a divatbemutatóig egyre színesebb a kínálat, igazi családi rendezvényről van szó, ahol a gyerekektől a nagyszülőkig mindenki jól érzi magát. Az is feltűnt, milyen nyitott, érdeklődő és türelmes volt mindenki. Sokszor kellett szűk lépcsőházakban várakozni a sorunkra, de senki nem sietett, senki nem tolakodott, mintha nem is ugyanabban a városban lennénk, ahol máskor élet-halál harcot vívunk a metrón.

Ezek a túrák nemcsak érdekesek, de közösséget is építenek

Forrás: Kisgyörgy Éva

Mivel 2015-re az első világháború miatt megfogyatkoztak a százéves házak, a szervezők a kis jubileumra kibővítették a merítést. Meghívtak olyan házakat is, melyek már részt vettek a programban, és néhány olyan ház is csatlakozott, melyek az előző években ódzkodtak ettől, de mostanra megjött a kedvük. A „százéves” egyébként is tágan értelmezett definíció, hiszen pontos nyilvántartás híján beleértenek olyan épületeket, melyek terveire száz éve került pecsét, de olyanokat is, ahol az alapkőletétel történt száz évvel azelőtt, vagy éppen az átadás ideje esett az adott évre.

Az érdeklődés idén minden eddigit felülmúlt. A legnépszerűbb épületeket bejáró sétára előzetesen kellett regisztrálni, és a helyek percek alatt beteltek. Annyi érdekes program volt, hogy a két napra komoly útvonaltervet kellett készítenem, mintha legalábbis egy külföldi utazásra indulnék.

A telefonközponttól a bíróságig

A legnagyobb élmény kétségkívül a legelső sétám volt szombat reggel. A Horváth Mihály téren álló egykori József távbeszélő központba mentünk, ahol egykor 240 postáskisasszony dolgozott. Valamiért vonzódom a grandiózus, romos terekhez, és ezt nemcsak imádott kastélytúráimon élhetem ki, de itt is megtaláltam.

A József telefonközpont impozáns lépcsőháza

Forrás: Kisgyörgy Éva

A lépcsőház még így, elhanyagoltan is lenyűgöző, bár kétségkívül még jobb lenne, ha ismét régi pompájában ragyogna. Sajnos a sok átépítés hatására nagyon kevés eredeti építészeti elem van a házban, de maradt néhány Zsolnay-csempe, különleges ablakfogantyú, üvegtéglafal és nyílászáró.

Mint annyi más sétán, az önkéntesek előadásához itt is hozzá tudtak szólni a látogatók, különösen egy hölgy, aki negyven évet húzott le Matávosként. A legfelső szinten, a toronyszobában kialakított, faburkolatú bárhelyiségben meglepetten jegyezte meg, hogy „na, bezzeg ezt én soha nem láttam”. A telefonközpont jó pár éve üresen áll, a tervek szerint az új tulajdonos szállodának alakítja át.

Lépcsőház a József telefonközpontban

Forrás: Kisgyörgy Éva

A Fiumei út 19/a azon ritka százéves intézmények egyike, amelyek a mai napig nagyjából az eredeti funkciójukat látják el. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság központjának építése két szempontból is kihívás volt: egyrészt a telek formája korántsem szabályos, másrészt az épületben meglehetősen változatos funkcióknak kellett helyet kialakítani. Az irodai tevékenység mellett ugyanis eleinte orvosi rendelők, sőt vízgyógyintézet is működött itt.

Az épületen Nagy Sándor, a Nyugdíjbiztosítási Koordinációs Osztály munkatársa vezetett körbe minket, ő néhány éve foglalkozik az épület történetének kutatásával. A tetőteraszról megnézhettük az épület tornyát is, melynek felső emeleteit 1969-ben vissza kellett bontani, mert a torony betonpillérei bauxitcementből készültek, és a hatvanas években azt tapasztalták, hogy romlik a szilárdsága.

A telefonközpont eredeti üvegtégla falai sajnos nem fogják túlélni a felújítást

Forrás: Kisgyörgy Éva

Sajnos 2002-ben a páternoszter is megszűnt, de érdeklődve hallgattuk, hogy amellett egy külön kis iratpáternoszter is üzemelt. Ugyancsak érdekes volt, hogy az egykori toronyban az irattár mellett egy komoly széf is helyet kapott, amelyben a társadalombiztosítási vagyont jelentő értékpapírokat tartották.

A Budapest100 hétvégére megnyitotta kapuit a Fő utca 70–78. is, ahol egykor a Nagy Imre-per zajlott. Itt valamivel komorabb hangulat volt, a látogatók nem készíthettek fotókat, minket viszont lefényképeztek. Azért nem bántuk meg ezt a látogatást sem, kaptunk ugyanis egy ismertetőt a perről, és néhány érdekes történetet. Az egyik alkalmazott például elmesélte, hogy áthallatszott az irodájába a fogda udvaráról az éneklés, amikor rabtársukat születésnapján azzal köszöntötték a többiek, hogy „legyen még sok ilyen szép napod”. Ma az épületben az alábbi intézmények kaptak helyett: Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek, a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának Katonai Tanácsa és Budai Központi Kerületi Bíróság egységes nyomozási csoportja.

A Rókatündértől a Pál utcai fiúkig

Vasárnap reggel a Mátyás téren kezdtük a napot, abban a lakóházban, ahol a Rókatündért forgatták. Már korábban is tiszteltem az önkéntesek munkáját, de itt aztán tényleg alapos munkát végeztek. Levéltárban kutattak, korabeli hirdetéseket böngésztek végig, a nyugdíjasklubban beszélgettek helybeliekkel, skype-on beszéltek külföldre elszármazott lakókkal, és még hosszan sorolhatnám.

Itt forgatták a Rókatündért

Forrás: Kisgyörgy Éva

Annak is utánajártak, mely filmekben szerepel még a környék, és csak azért kinyittattak egy különben zárva tartó kávéházat, hogy ezeket összevágva levetíthessék nekünk. Mindezt szabadidejükben, és csak azért, hogy pár tucat látogatónak elmeséljék egy ház történetét. Azt hiszem, ez az egyik fő oka, hogy annyira szerethető ez a rendezvény.

Kilátás a Mátyás tér 4. legfelső szintjéről

Forrás: Kisgyörgy Éva

Az egykori Otthon áruháznak helyet adó Rákóczi úti épületben egy lakó vezetett minket végig a házon, szó szerint a pincétől a padlásig. Az egykor oly nyüzsgő áruház most üres és romos, de a különleges belső tér még így is megkapó. A látogatók nosztalgiázva idézték fel, hol voltak a csillárok, a szőnyegek, ki mit vásárolt itt az otthonába. Úgy tűnik, ennek az épületnek is alakul a sorsa, legalábbis egy új befektető irodákat, üzleteket álmodott meg az emeleti szintekre, míg a földszinten egy szupermarket kap majd helyet.

Nosztalgiázó látogatók a régi Otthon áruházban

Forrás: Kisgyörgy Éva

Még bekukkantottunk pár épületbe, majd a napot a Práter utcában fejeztük be. Itt nem volt se vezetett séta, se tömeg, de a látogatókat lufival, málnaszörppel és vetítéssel várták: stílusosan a Pál utcai fiúkat lehetett megnézni a gangon kialakított kis moziban.

Az Otthon áruház kupolája felülről, a ház udvarából

Forrás: Kisgyörgy Éva

Nagyon találónak érzem a fesztivál szlogenjét: „minden ház érdekes”. Hiszen bármelyik épületbe mentünk be, valami szépséget, érdekességet mindenhol találtunk. Megfordult a fejemben, hogy ha soha többé nem utaznék sehova, akkor is el tudnám tölteni felfedezéssel az összes szabadidőmet, hiszen Budapest annyi kincset rejt, hogy nem lehet a végére járni. Úgy érzem, a főváros olyan eseményt kapott, amely nemcsak megmutatja nekünk a város rejtett szépségeit, de közelebb is hozza egymáshoz a lakóit, és amelynek két napja minden évben annyi kedves élményt nyújt, hogy azokból hetekig töltekezhetünk.

Kiállítás az egykori Divatcsarnok és Otthon áruház életéből

Forrás: Kisgyörgy Éva