Túráztunk egyet az aranyvasárnapi tülekedés helyett

2015.12.27. 09:58

Télen is jó természetet járni, és nem is kell hozzá különösebb felkészülés. Persze ha köd van, a jó kilátásról le kell mondani. Szerencsére a jól kiépített és karbantartott kéktúra útvonalán még ilyen időben sem lehet eltévedni. Idén az aranyvasárnapi ajándékhajkurászás helyett inkább kéktúrázni mentünk.

Budapesten a karácsonyhoz közeledve egyre nagyobb a tumultus, a dugó, az idegesség. Különösen aranyvasárnap nem igazán nagy élmény az ajándékokat vadászó tömegben botorkálni. Ehelyett különösen jó programnak ígérkezett egy kiadós séta a természetben. Barátaim már másfél éve rendszeresen szerveznek kirándulásokat az országos kéktúra útvonalán, a legaktívabbak már a teljes táv, az 1188 kilométer felét teljesítették. 

A sejtelmes ködben is szép lehet a séta

Forrás: Bucsky Péter

Nem csak természetjárás, kocsmatúra is 

A főszervezőnek sok munkát kell emiatt magára vállalni, hiszen a húsz-harmincfős csapatok koordinálása komoly kihívás. De megéri, mert az élmény mindig óriási. Igen vegyes társaságok jönnek így össze, a túrázók között már két szerelem is szövődött az évek során. 

Az igencsak enyhe decemberi vasárnapon a Bodajk és Gánt közötti 20,2 kilométert öt és fél óra alatt tettük meg.  A kéktúrások számára fontos a teljesítményük elismerése, ehhez elengedhetetlen a pecsétek begyűjtése a kis könyvecskébe. A pecsételő helyek egyébként a legtöbbször kocsmákban vannak, így természetjárás közben sok ismeretet gyűjthetünk be a magyar vendéglátó-kultúráról. 

A pecsétjeinket a legtöbbször a helyi kocsmákban szerezhetjük be

Forrás: Bucsky Péter

A mi túrának a bodajki Fenyő büfében indult. Itt fogyasztottuk el reggeli kávénkat potom 120 forintért, majd fél 10-kor útnak indultunk. Sajnos a gyalogtúra a 81-es főútig aszfaltúton vezet, ami nem valami különleges élmény. De azért nem maradtunk érdekesség nélkül. A Székesfehérvár és Komárom közti vasútvonalat kellett ugyanis kereszteznünk, amelyet ugyan nem zártak be, de csak napi két vonat közlekedik irányonként.  Az egyetlen kiöregedett BZ motorvonat pont előttünk gördült be, és a forgalomszámlálást is könnyen megejtettük: ketten ültek összesen a vonaton, se le, se fel nem szállt senki. 

A bodajki vasútállomáson nem volt nagy forgalom

Forrás: Bucsky Péter

Rovásírás és becsületkassza 

A csókakői bekötőúton már nem volt igazán forgalom, ami nem is csoda, hiszen ez egy zsákfalu. Az ezerlakosú település a váráról híres. A 330 méter magas sziklára épült erődítményből kiválóan be lehet látni a Bakonyt és a Vértest elválasztó Móri-árkot. Biztosan nem tett jót a védelem jobb kiépítésének, hogy a Rozgonyi család 1490-es kihalása után viszálykodás indult, kié is legyen a vár. 

1534-ben végül úgy került Nádasdy Tamáshoz, hogy elvette a tizenkét éves Kanizsai Orsolyát feleségül. Tíz évvel később a kis vár török kézre került. A török hódoltság alatt sem bővítették, összesen 33 janicsár őrizte a helyet.  Az ország felszabadítása után teljesen elvesztette katonai jelentőségét, és pusztulásnak indult. Mostanra turistaattrakcióvá vált, de sajnos mi a köd miatt most szinte semmit nem láttunk belőle. 

Ködben sem lehet eltévedni

Forrás: Bucsky Péter

Csókakő többször is bekerült az elmúlt években a hírekbe szélsőjobboldali események kapcsán. Járt itt a Magyar Gárda, és 2012-ben a rendőrség lezárta a falut egy feltételezett gárdistaavatás miatt. A faluba beérve rovásírásos tábla fogadott, az információs táblákon Kárpátia-koncertet hirdettek, és árpádsávos zászlóból is akadt jó néhány. A vár alatt Trianon-emlékhely van,  egymás mellett áll a kettős keresztre feszített Nagy-Magyarország emlékműve és Horthy Miklós szobra. 

Betértünk a kocsmába, hogy egy kicsit felmelegedjünk. De láttunk más kereskedelmi megoldást is, egy ház elé egyszerűen kitettek egy hűtőt, és becsületkasszába kellett a tej és a túró árát bedobni. Egyrészt örömteli, hogy működik még a bizalom, és tényleg kifizetik az emberek, amit elvesznek, másrészt ez a vasárnapi zárva tartás gordiuszi csomójának kreatív átvágása. 

Csókakői szoborpark

Forrás: Bucsky Péter

A falut elhagyva indult a túra igazán szép része. Erdőben haladtunk egészen Gántig, évszázados bükkfák között. A lehullott falevelek és a köd egészen különleges hangulatot teremtettek. A szemerkélő eső sem tudta elvonni a figyelmünket a táj szépségéről. Más túrázóval nem találkoztunk, kiváló kikapcsolódást biztosított a téli erdő. Ami érdekes volt, hogy hófoltokkal is találkoztunk, pedig idén a városban még egy hópelyhet sem láttunk. 

Ami a téli túrázáshoz elengedhetetlen
Semmiképp ne induljunk el vízhatlan bakancs nélkül. Egy kamásli is nagyon jól jön, ezzel elkerülhetjük, hogy a nadrágunk teljesen átázzon. Kell még egy vízhatlan dzseki, a hátizsákban elegendő mennyiségű víz és étel, és már indulhatunk is. A túrabot külső szemlélők számára talán viccesen hat, de akinek sérülékenyebb vagy fájósabb a térde, annak sokat segíthet. Ráadásul arra is jó, hogy ne csússzunk el a sáros talajon.

Panoráma helyett mindenütt köd 

Azért néha jobban örültünk volna, ha a sejtelemes hangulatot elűzi egy kis napsütés, különösen, amikor a Géza-pihenőhöz értünk – a név eredetét sehogy sem tudtuk fellelni. A Vértes közepén a kilátás tiszta időben gyönyörű, de ezt ezúttal csak az interneten élvezhettük. 

A panorámából ezúttal semmit sem láttunk

Forrás: Bucsky Péter

Amikor fél négyre beértünk Gántra, alig láttunk, de azért így is feltűnt, milyen rendezett faluban vagyunk.  A török időkben elnéptelenedett települést szlovák és német telepesek élesztették újjá. A sváb hagyományokat ma is őrzik, német nyelvű feliratokat is látni. A falu életben a legnagyobb változást az hozta, amikor 1926-ban elkezdték kitermelni a bauxitot.  A bányászmúltra egy csille emlékeztet a faluban, illetve a korábbi tárnában múzeum működik, csak sajnos télen zárva van. 

Az 1962 óta működő bánya Európa legnagyobb kitermelőhelye volt, 13,6 millió tonna anyagot termeltek ki. Ma évi 234 millió tonnát bányásznak világszerte, ehhez képest ez nem sok, de a 20. század elején felpörgő alumíniumiparnak ez jóval nagyobb jelentőségű volt. 

Takarosak a gánti házak

Forrás: Bucsky Péter

Mivel múzeumba már nem mehettünk, a Vértes étterembe ültünk be, hogy a túrázás után egy forró levessel kényeztessük magunkat. A korábbi bányaigazgató irodájának is helyet adó épületben olyan nagy étterem működik, hogy a fél falu elférne benne. A kínálat remek volt, valószínűleg nem csak a helyiek járnak ide. Bátran ajánlom mindenkinek, aki a környéken jár.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK